Torkos Matild: De ők legalább a vádlottak padjára lettek ültetve néhány esztendőre. Nem úgy, mint a felejtés homályából elő-előbukkanó Portik Tamás, akinek lelkiismeretére sehogyan sem volt képes tisztító gyógyírt találni a hazai bűnüldözés. Portik a kilencvenes évek közepén a hírhedt olajos Energol-ügyben lett volna az elsőrendű vádlott. Ha megtalálják. Éppen nyolc évig nem sikerült a nyomozó hatóságnak Portik nyomára bukkannia. Vélhetőleg neki sokkal befolyásosabb barátai voltak, mint Zuschlagnak. Simán utazhatott külföldre, oda-vissza a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen keresztül, de leginkább itthon tartózkodott, miközben nagy erőkkel körözték. Most éppen azzal van tele a sajtó, hogy Portik és két állítólagos nemzetbiztonsági ember bizonyítékot igyekezett előállítani egy „vallomásra” kényszerített, foltos múltú vállalkozó felhasználásával Kósa Lajos ellen. Portik nyolc és Zuschlag nyolc és fél éve között csupán fél év a differencia. De micsoda különbség! Nem mindegy, hogy valakit bottal ütnek, vagy bottal ütik a nyomát.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Magyar Nemzet, 2010. április 1.)
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!