Izgalmas csata, dél-koreai továbbjutás + Képriport

Aki nem az argentin válogatott mérkőzését választotta kedd este, az alighanem jól döntött, hiszen egy lüktető iramú, izgalmas mérkőzést láthatott, melyen Nigéria és Dél-Korea legjobb labdarúgói csaptak össze a legjobb 16 közé jutásért. A változatos találkozó végül 2-2-es döntetlennel zárult, ami azt jelentette, hogy az ázsiai együttes 2002 után ismét bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol ellenfele Uruguay lesz majd.

Pintér Patrick
2010. 06. 22. 20:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különös volt ez a párosítás már csak azért is, mert egy afrikai és egy ázsiai együttes csapott össze, más különben pedig mindkét válogatottnak volt reális esélye a továbbjutásra. Éppen ezért elvárható volt tőlük, hogy a maximumra törekedjenek. Nos, a mérkőzést megtekintő szurkolóknak és nekünk, a tévé előtt ülőnek sem kellett csalódnunk. Ahogy azt Lars Lagerbäck, a nigériaiak szövetségi kapitánya a találkozó előtt kifejtette, a továbbjutás reménye alapos ösztönző volt a már két vereséget is elszenvedett csapatának, míg a dél-koreaiak mentalitását már egy jó ideje ismerjük, így nem is volt kérdés, hogy mindent megtesznek a győzelemért.

Ez látszódott is az első percek eseményeiből, hiszen már a 2. percben adódott egy lehetőség Huh Dzsung Mu csapata előtt: Afolabi elvesztett labdája után Ki Szung Jong indította remek ütemben a védők között kilépő Li Csung Jongot, aki azonban a kapu mellé lőtt. Majd jött Ki Szung Jong, s egy távoli lövéssel jelezte, Enyeama kapus most sem készülhet egyszerű mérkőzésre. Az afrikai gárda azonban hamar kijött a szorításból, sőt a 12. percben meg is szerezte a vezetést. Odiah szelte át a koreai védelmet a jobb oldalon, beadása pedig épp Uchéhoz ért, aki Csa Du Rit megelőzve a bal alsó sarokba lőtt (1-0).

A szürke mezőnyjáték húsz perce következett ezután, majd villantak a fehér mezesek is: Ki Szung Jong szabadrúgása után Li Dzsung Szu először fejjel próbálta volna a kapuba juttatni a labdát, ám elvétette azt, jobb lábbal azért így is sikerült a gólvonal mögé lőnie azt (1-1).

Az egyenlítő gólt át is lendítette a koreaiakat a holtponton, jobban is kezdték a második játékrészt: a 49. percben Pak Csu Jung zseniális csavarással a bal alsó sarokba küldte a labdát szabadrúgásból (1-2). Lagerbäck mesternek már nem volt más választása, behozta Martinst Kanu helyére. Ám mégis a másik oldalon adódott előbb gólhelyzet, Pak Csu Jung duplázhatott volna, de emelését Enyeama könnyedén leszedte. A 66. percben Yakubu kihagyta az egész vb eddigi legnagyobb helyzetét, amikor Yussuf beadásakor az üres kapu mellé lőtt. Két perc múlva viszont már megdicsőült az Everton támadója, miután Kim Nam Il látványos mozdulattal buktatta Obasit a tizenhatoson belül, ő pedig biztos lábbal értékesítette a jogosan megítélt büntetőt (2-2).

Így már rezgett a léc az ázsiaiak alatt, akik megpróbáltak másodszor is fordítani. Shittu önveszélyes mentése, majd Pak Dszi Szung oldalhálót csipkéző lövése meg is adhatta volna ennek a lehetőségét, de ezek a helyzetek kimaradtak. Miként Martins pörgetése is a 70. percben. Óriási ziccer maradt kihasználatlanul. Dél-Korea ezzel a döntetlennel továbbjutott, míg Nigéria búcsúzott a tornától.

NIGÉRIA–DÉL-KOREA 2-2 (1-1)

2010. június 22., 20.30, Durban, Moses Mabhida-stadion, 59 000 néző. Vezette: Benquerenca (portugál).

Gólszerző: Uche (12.), Yakubu (69. – 11-esből), ill. Li Dzsung Szu (38.), Pak Csu Jung (49.)..

Sárga lap: Enyeama (31.), Obasi (37.), Yussuf (42.), ill. Kim Nam Il (68.).

Nigéria: Enyeama – Odiah, Yobo (Echiéjilé, sz.), Shittu, Afolabi – Etuhu, Yussuf, Uche – Obasi, Yakubu (Obinna, 70.), Kanu (Martins, 57.). Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck.

Dél-Korea: Dzsung Szung Rjong – Csa Du Ri, Li Dzsung Szu, Cso Jung Hjung, Li Jung Pjo – Li Csung Jong, Ki Szung Jong (Kim Dzse Szung, 87.), Kim Dzsung Vu, Pak Dzsi Szung – Pak Csu Jung (Kim Dong Dzsin, 93.), Jom Ki Hun (Kim Nam Il, 64.). Szövetségi kapitány: Huh Dzsung Mu.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.