Logikus döntés a bankadó, érthetetlen a „hőbörgés”

Logikus döntés volt a kormány részéről a bankadó. Csath Magdolna szerint a valutaalapot jobban érdekli a bankok helyzete, mint hogy a magyar gazdaság miképpen kap erőre. A kitűzött hiánycél elérésének módja nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért érhetetlen a „nyugat” felháborodása a magyar kormány utóbbi időkben, az IMF-fel kapcsolatos döntései miatt – állítja a közgazdász lapunknak adott interjújában. Az új Széchenyi-tervvel kapcsolatban elmondta: végre van egy, a saját képességeinkre hagyatkozó, hosszú távú célokat kijelölő terv, amely lendültet adhat a gazdaságnak. Ám a siker érdekében a kisvállalkozásoknak is változniuk kell.

– Mozgalmas időszakon vagyunk túl, az Orbán-kormány eddig szokatlan módon állt ellent az IMF ölelő karjainak, ennek természetes folyományaként szinte a teljes nyugati sajtó nekiesett a kormánynak. Miközben például a The Times üdvözölte a történéseket. Miért hőbörög a „nyugat”?
– Tisztázni kell, hogy nem mondtunk „nemet” az IMF-nek, mert Orbán Viktor is azt mondta, hogy tartjuk a 3,8 százalékos hiánycélt. Ezen nem akar a kormány változtatni. A következő év hiányszámáról volt szó, amiről most nem akartak vitába bocsátkozni, illetve azt mondta a magyar fél, hogy nem kívánunk újabb hitelt kérni a valutaalaptól. Ebben semmi felháborító nincsen. Hiszen ha egy magyar állampolgár elmegy egy bankba tárgyalni, de végül azt mondja, hogy nem kéri a hitelt, őt ezért nem lehet pellengérre állítani. Az emiatt kibontakozott támadások ezért érthetetlenek. Akik e mögött állnak viszont arra számíthatnak, hogy az IMF a hitelt felvevő országban beleavatkozhat a nemzeti gazdaságpolitikába.

Elég felidézni az előző kormány által az IMF-fel 2008-ban kötött szerződésben vállaltakat. Ebben a 13. havi nyugdíj megvonása, a 13. havi közalkalmazotti bér elvonása szerepelt, megspékelve önkormányzati, közlekedési – szárnyvonalak bezárása – és mezőgazdasági megszorításokkal, plusz elvonással az oktatás és az egészségügy területén. A valutaalap gyakorlatilag átvette a kormány szerepét. Nem csak azt mondta meg, hogy mennyi legyen a hiány, de azt is kikötötte, hogyan kell azt elérni. Akik most a magyar kormány ellenállását kritizálják, talán azok érdekeit képviselik, akik úgy gondolják, hogy lehetséges ilyen eszközökkel irányítani egy hitelt felvevő ország gazdaságát.

Az előző kormány megállapodott a 3,8 százalékos idei hiányról, s ezt az új sem akarja felrúgni. Ám az már nemzeti hatáskör, hogy ezt a célt miképpen teljesíti az ország. A módszereket a magyarok által megválasztott vezetők feladata meghatározni, nem pedig a senki által nem választott Nemzetközi Valutaalapnak. A magyar kormány pedig a legjobb eszköznek – erre az évre – a bankadót tartotta. Tegyük hozzá: ez a döntése találkozott a lakosság többségének egyetértésével.

– Azt a bankadót, amely óriási felháborodást szült itthon a pénzintézetek körében főképp, miközben például Angela Merkel is kiállt a bankadó mellett. Sőt, az intézkedés szentesítése előtt a bankok külföldön, a „hátsó udvarban” fúrták a kormány tervét.
– Ennél rosszabb is történt. Miután megszakadtak a tárgyalások, az IMF a Világbankkal együtt Brüsszelben összehívta a Magyarországon leányvállalatokkal jelenlévő külföldi bankokat és tájékoztatta őket arról, hogy mire jutott és mire nem a tárgyalódelegáció a magyar kormánnyal. Vagyis „elmesélték” a bankoknak azt, hogy hogyan próbálták megvédeni az ő érdekeiket, amely végül is nem járt sikerrel. Nem egyértelmű ezek után, hogy miért éppen a bankadóról próbálta lebeszélni a kormányt az IMF, és helyette inkább a lakosságot érintő további megszorítások felé terelni?

– Erre a viselkedésre talán rímelhet a kormányfő azon kijelentése, hogy az IMF úgy viselkedik, mintha a nagy bankok nemzetközi szakszervezete lenne.
– Orbán Viktor ezt a találkozó előtt mondta, viszont a brüsszeli találkozó igazolta véleményét. Ezzel a lépéssel a valutaalap azt bizonyította, hogy nem érdeke a magyar gazdaság helyzetének javítása, nem érdekli, hogy az ország kikeveredik-e vagy sem a lefelé tartó spirálból. Az izgatja csupán, hogy a bankok továbbra is jól érezzék magukat nálunk, extraprofitot termelhessenek, és – ha úgy tetszik nekik – akkor azt hazavihessék. Ez főleg annak fényében visszatetsző, hogy mindenki által ismert tény: a nemzetközi bankok már hosszú ideje hatalmas profitot tesznek zsebre Magyarországon.

– Közel 300 milliárd forintról van szó, talán mégis csak össze lehet húzni egy picit a nadrágszíjat, példát lehet venni a magyar társadalomról.
– Igen, s a valutaalap még csúsztat is ebben a kérdésben, amikor a bankadó ellen lép fel. Azt mondják, emiatt a bankrendszer nem tud hozzájárulni a magyar gazdaság fejlődéséhez, dinamizálásához, mert csökkennek a forrásaik. Ugyanakkor tudjuk, hogy a bankok a válság óta visszafogták a hitelezést, és a pénzüket a biztonságos és magas kamatokat kínáló MNB-ben tartják. Sok hazai kis- és közepes cég tönkremenetele szárad ezért a lelkükön – már ha a „lélek” szó egyáltalán értelmezhető egy bank esetén.

– Valóban, túlságosan nagy hitelezés-cunamiról valóban nem szóltak a hírek, hanem éppen az ellenkezőjéről.
– Ez a dolog lénye. Azt tudjuk, hogy voltak olyan bankok, amelyek jelentős összegeket kaptak a korábbi kormánytól azért, hogy az őket ért válság hatásait enyhíteni tudják. Zárójelben megjegyzem, hogy például a hazai kis- és közepes cégeket ért válság hatásainak mérséklése egyáltalán nem jutott az előző kormány eszébe! Nem tudjuk pontosan, hogy összesen mekkora pénzről is volt szó. Csupán az ismert, hogy annak idején az IMF-szerződésben először 500 milliárd szerepelt, majd ezt egy későbbi időpontban az IMF kérésére 600 milliárd forintra emelte a kormány. A bankoknak adott pénz azonban semmilyen formában nem segítette a magyar gazdaság válságból való kilábalását. Egyes nemzetközi elemzések szerint ennek egy részét az itteni leányvállalatok hazautalták anyabankukba, más részét pedig, mint említettem, az MNB-ben fialtatták. Éppen emiatt is nagyon álságos az IMF viselkedése. Most ugyanis azt mondják, hogy a bankadó diszkriminatív. És a bankok támogatása nem volt az más cégekkel és szektorokkal szemben? Kilóg a lóláb! Ezek után nagyon is logikus a kormány döntése.

– Feltűnő, hogy mennyire prüszköl a magyar kormányra a nemzetközi pénzvilág, miközben Gyurcsányt és Bajnait imádták. Közben pedig éppen napokban engedett Romániának az IMF. Mitől jobbak a románok, mint mi?
– Dehogy is jobbak! Csak másképpen politizálnak az IMF-el szemben! Az IMF mindent megpróbál elérni a nemzetállamoknál, amire csak esélyt lát. A korábbi kormány nálunk nem állt ki a nemzeti érdekek mellett. Ezek után teljesen természetes volt a vállveregetés is. A románokról pedig tudjuk: ők általában mindent megpróbálnak kiharcolni, ami számukra előnyös lehet. Még az EU-csatlakozás tárgyalásai során is nagyon keményen védték a nemzeti érdekeket, ezért sikerült is nekik; több területen jobb feltételeket kiharcolniuk, mint annak idején nekünk. Ez a különbség.

– Úgy tűnik, ebből a szempontból is új szelek kezdtek fújni. Most jöjjünk egy kicsit haza. Csak néhány napja annak, hogy bemutatták az új Széchenyi-tervet, amelyhez a kormány nagy reményeket fűz, új életet lehelve a magyar gazdaságba. Mit remél, mit vár ettől a programtól?
– Végre van egy hosszú távú terve az országnak, s nem a külvilág változásai, a partnerek véleménye a mérvadó, mint ahogyan azt az elmúlt években – sajnos – tapasztalhattuk. Egy belülről táplálkozó, a saját képességeinkre építeni akaró, a társadalom elé hosszú távú célokat kitűző terv került az asztalra. A megnevezett hét fő cél kiemelkedően fontos. Nagyon jó irány az egészségipar, a zöld Magyarország, vagy éppen a turizmus. Fontos a tudomány, az innováció, a kreatív iparok és a vállalkozásfejlesztés és nagyon fontos a munkahelyteremtés is.

– A hét kiemelt dimenzió szinte a gazdaság minden területét lefedi, egymásra épülnek. Kimaradt valami?
– Két dolgot nagyon hiányolok, ami – szerintem – majd a társadalmi vitában is elő fog jönni. Egyik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, két szempontból is. Egyik, hogy ezen a területen még mindig, az eddigi kártétemények ellenére is, kiváló adottságaink, képességeink, tudásunk van. Jó a földünk és vizünk is van. Másrészt a nemzetközi tendenciák is arra figyelmeztetnek, hogy az élelmiszeripar egyre inkább stratégiai ágazattá válik. A másik hiányzó hangsúly, szerintem, az oktatás. Nem lehet új ágazatokat fejleszteni, nem lehet innoválni új tudás nélkül. A tudás megszerzéséhez és terjesztéséhez pedig versenyképes oktatás kell. Ezért ebbe be kell fektetni, ezt kiemelt területnek kell tekinteni. Az oktatás, képzés, továbbképzés és élet végéig tartó tanulás, mint kiemelt terület pedig jelenleg hiányzik a tervből.

– Sajnos az oktatás területén is bajok vannak, éppen most kezdenek neki annak is, hogy a liberális oktatáspolitika gyümölcsei méltó helyükre kerüljenek.
– Nagyon rosszul állunk, s éppen azokon a területeken csúsztunk le, ahol nagyon jól kellene teljesítenünk. Akár az egészségiparról, a zöld energiáról, vagy a vállalkozásfejlesztésről van szó, mindenhol új tudásra is szükség lesz: kellenek kiváló, korszerű tudású mérnökök, matematikusok, informatikusok, gazdasági szakemberek is. A természettudományos területen különösen óriási a lepusztulás. Stratégiai célként ki kell kitűzni ennek a területnek a feljavítását, mert enélkül a gazdaság versenyképességének javítása is elképzelhetetlen.

– A kárelhárítás érdekében szentesített 29 pontban is vannak olyan tézisek, amelyek a kis- és közepes vállalkozások helyzetének könnyítését célozták meg. Ezeken kívül milyen intézkedések kellenének még, illetve milyen lehet az az ideális üzleti környezet, amelyben eredményesen tudna működni ez az eddig mostohagyerekként kezelt szektor?
– A hazai kis- és közepes vállalkozásoknál bizonyos mértékű tudáshiány is megfigyelhető. Nem volt idejük és pénzük arra, hogy marketingtudást, nemzetközi kapcsolatokat fejlesszenek, nyelvismeretekre tegyenek szert. Nem elég pályázati lehetőségekkel helyzetbe hozni őket, mert nem biztos, hogy tudnak élni a lehetőséggel. Tehát kellene egy olyan program, amelynek keretében a már említett és jelenleg hiányzó tudásra is szert tudnának tenni e kör szereplői. Munkahelyteremtés szempontjából pedig a munkaterhek csökkentését is meg kellene kezdeni, mert a nyereségadó-csökkentés esetén a megmaradó pénzből nem biztos, hogy munkahely jön létre. Erre akkor van nagyobb esély, ha a munkáltatónak kevesebbe kerül a munkavállaló.

A bürokrácia és a túladóztatás csökkentése mellett fontos lenne az is, hogy ne büntessék azokat, akik dolgozni akarnak. Meg kell szüntetni ezért minden olyan adót, amelynek adminisztrációja drágább, mint amennyi bevételt jelent a költségvetésnek. Ilyenek például azok a kisadók, amelyek eltörléséről már döntött a kormány. De meg kellene szüntetni a „nyugdíjas adót” is, amelyet azokra a nyugdíjasokra vetett ki az előző kormány, akik összegyűjtött tudásukat, tapasztalataikat – amíg egészségi állapotuk megengedi – még a gazdaság szolgálatába akarják állítani. A dolgozó nyugdíjasok között nagyon sok olyan mérnök, kutató, jó szakember van, akiknek a tudását, felhalmozott tapasztalatait például a kisvállalkozások tudásszintje emelésének szolgálatába lehetne állítani. De a jelenlegi 9,5 százalékos többletadó, amely ráadásul nemcsak a megkeresett bérből, de a nyugdíjból is levonásra kerül, egyáltalán nem ösztönzi munkavállalásukat. Ráadásul, szerintem, ez is egy olyan adó, amelynek „ügykezelése” jóval drágább, mint amennyi pénzt végül is a kormány beszed belőle. Ezért elsősorban hangulat-rontó és tudás-romboló hatású. Most pedig éppen arra lenne a legnagyobb szükségünk, hogy javuljon az országban az emberek hangulata, és hogy mindenki, aki tud és akar dolgozni értelmét is lássa a munkának.

– És vajon van-e igény – elsősorban a kisvállalkozások körében- az említett tudások megszerzésére?
– Erre azt kell, hogy mondjam, hogy van ahol van, van ahol nincs. Azonban minél inkább kialakul az az értékrend, amelyet Orbán Viktor képvisel, és amely szerint a jövőben előrejutni, sikeresnek lenni elsősorban munkával, mégpedig okos és jó minőségű munkával lehet, annál inkább értelmét látja majd mindenki, beleértve a vállalkozásokat is annak, hogy fejlessze, növelje tudását.

– Az innováció nagyon fontos. Hogyan lehetne rávezetni a magyar vállalkozókat arra, hogy ha megjön a bevétel, kintlévőség, akkor ne új autót vegyenek vagy elutazzanak egy drága nyaralásra, hanem a céget fejlesszék?
– Erre a kérdésre is részben igaz az előzőre adott válaszom. Ugyanis ha tudással lehet előrejutni, akkor van értelme állandóan tanulni, változtatni, innoválni. Ha a cégek a versenyben a vevők minél jobb kiszolgálásával, jó minőségű termékekkel és szolgáltatásokkal kerülhetnek csak előre, és nem azzal, hogy „jó kapcsolataik” vannak, tudják kit kell ügyesen korrumpálni, és „közel vannak a tűzhöz”, akkor értelme lesz az innovációnak. Végül még egy fontos dolog: ha kiszámítható lesz a gazdasági környezet, ésszerű az adórendszer és a vállalkozó ezért csak a piaci bizonytalanságokra összpontosíthat, a kormány kiszámíthatatlansága nem zavarja a munkáját, akkor értelme lesz a cégeknél is a hosszú távú gondolkodásnak és befektetésnek, az esetleges pocsékoló túlfogyasztással szemben.

– Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a kókler, rossz munkát végző kisvállalkozások is jelen vannak. És bizony sok kárt okoznak, nem csak azért mert esetleg nem adnak számlát, hanem mert a rossz munka kétszer annyiba kerül, plusz a megrendelők – vagyis a társadalom részéről – oda lehet a bizalom is. Sőt, a csalók és rossz szakemberek rontják a valóban jól és precízen dolgozók hitelét is. Ezzel mit lehet kezdeni?
– Az általános értékrendet kell megváltoztatni. A tisztes munkának, a valódi teljesítménynek kell, hogy becsülete legyen, a csalókkal szemben pedig következetesen és kivételezés nélkül fel kell lépni a törvény teljes szigorával. Továbbá a tisztességes vállalkozóknak ki kell közösíteniük maguk közül a tisztességteleneket. Természetesen ez is értékrend kérdése.