A cégcsoport egyelőre száz főt foglalkoztató létesítményét csütörtökön avatták. Az ünnepélyes ceremónián Abdullah Al-Dardari, Szíria gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettese vezetésével népes szír küldöttség is jelen volt, a szalagot a Magyarországon élő szír tulajdonos, Alkaysi Ghazi és Botos Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vágta át.
A Biotech GmbH új diósdi telephelyén elsősorban kórházi felhasználásra szánt ortopédiai (csípő-, térd- és vállízületi), traumatológiai és gerincimplantátumokat gyártanak, de a létesítmény fejlesztő-oktató bázisként is működik – mondta az MTI-nek Szentpétery Olivér ügyvezető igazgató. Hozzátette: terveik szerint hamarosan már 200-250 – zömmel a térségben élő – embernek tudnak majd munkát adni, éves árbevételük jövőre akár az ötmilliárd forintot is elérheti.
(MTI)

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt