Az erőmű kapacitása összesen ezer megawatt lesz, kétszer annyi, mint a tavaly Amerikában felépített erőművek összteljesítménye. Az eddigi legnagyobb naperőművek 200-350 megawatt maximális teljesítményre voltak képesek. A blythe-i erőmű lényegében négy ilyen összekapcsolásával épülne fel, amelyek közül az első már 2013-ban elkezdheti az áramfejlesztést.
Az erőmű az úgynevezett parabola alakú vályú (parabolic trough) technológiával termel majd áramot: a tükrök a napsugarak fókuszálásával hőtároló folyadékot melegítenek fel, amely hőcserélőben áramoltatva vízgőzt fejleszt turbinák meghajtásához.
A dél-kaliforniai Edison (SCE) áramszolgáltató vállalat az első két telep teljes termelési kapacitását megvásárolta. A hatmilliárd dolláros projekt kivitelezője a német Solar Millennium AG és a Ferrostaal AG által alakított közös vállalat, a Solar Trust of America. Az amerikai kormány szerint a projekt kivitelezése 1066 munkahelyet teremt, a kész létesítmény pedig közel háromszáz állandó munkahelyet biztosít majd a térségben, ahol még a kaliforniai 12,35 százalékos átlagnál is magasabb a munkanélküliségi ráta. A szövetségi engedélynek köszönhetően a Solar Trust már az idén megkezdheti az erőmű kivitelezését, és ezzel jogosulttá válik a harmincszázalékos állami támogatás igénybe vételére.
(MTI)

Lebukás! Illegális listát készítettek Magyar Péterék a Tisza Párthoz jelentkezőkről