Döntött a taláros testület, alkotmányellenes a különadó

Alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság (Ab) a 98 százalékos különadót, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.• Az Alkotmánybíróság dönthet patikaügyben

MNO
2010. 10. 26. 9:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után. A testület szerint a különadóról szóló törvény visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Ugyanakkor az Ab hangsúlyozta azt is, hogy a jó erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű adóztatása az adott adóévben az Alkotmányból eredő lehetőség, amellyel – a most vizsgált különadótól eltérő módon – élhet a törvényhozó.

A testület egyhangúlag hozta meg döntését, amelyhez négy alkotmánybíró – Bihari Mihály, Kiss László, Lenkovics Barnabás és Stumpf István – párhuzamos indokolást csatolt, azaz a határozat rendelkező részével egyetértett, ám a többségi véleménytől eltérő érvrendszerrel támasztotta alá.

A magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójával kapcsolatban több mint 90 indítvány érkezett az Ab-hez. Az indítványozók – köztük szakszervezetek is – kifogásolták a jogszabálynak azt a rendelkezését, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában – költségvetési szervnél, állami, önkormányzati, közalapítványi forrásból alapított, fenntartott vagy működtetett más jogi személynél – foglalkoztatott magánszemélyek végkielégítését és egyes jövedelmeit, és azt, hogy a szabályozás visszamenőleges. Ilyen jövedelem például a felmentési időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére kifizetett munkabér, illetmény és az előző évi szabadság megváltása. A jogszabály szerint annak, aki már megkapta a különadó alá vont pénzt a 2010-es adóévben, október 31-ig be kellett volna fizetnie a 98 százalékos különadót.

Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amely a 98 százalékos különadóról is rendelkezik. A parlament a különadó kapcsán, a „jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében” módosította az alkotmányt is; az MSZP- és az LMP-frakció nemmel szavazott.
(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.