A tavalyi évhez képest idén egyharmadával nőtt Győrben az óvodába jelentkező beilleszkedési és magatartási zavarokkal küzdő gyerekek száma. A harmincszázalékos emelkedés általában jellemző más nagyvárosokra is. A szakemberek szerint a tendencia okai a családokban keresendők. A gyerekek a megélhetési problémák mellett nem kapnak elég figyelmet, keveset mozognak, és a felerősödő deviancia már kis korban befolyásolja a fejlődésüket. „Egy értelmes gyerek arra ráébred, hogy nem tud annyit, mint a társai, és ez kudarcot okoz nála. Ennek a frusztrált helyzetnek a következménye, hogy agresszíven viselkedik” – mondta a Hír TV-nek a Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója, Reiger Andrea.
A problémás gyerekek ellátása gondot okoz az alulfinanszírozott óvodákban, mert csak kevés helyen engedhetik meg azt, amit Győrben: az intézményekben rendelkezésre állnak a speciális esetekhez szükséges szakemberek. „Ezek a gyerekek normál csoportban töltik az óvodás mindennapjaikat, és az ő nevelésüket nemcsak az óvodapedagógusok, hanem az ő munkájuk kiegészítéseként gyógy- és fejlesztő pedagógusok is segítik” – jelentette ki a polgármesteri hivatal óvodai referense.
A kistelepülési intézménymegszűnésekből is következő óvodai telt ház kezelhetetlen volna Győrben is, ha az önkormányzat az elmúlt két évben nem fordít ötszázmillió forintot a férőhelyek fejlesztésére. „Közel tíz százalék azoknak a gyerekeknek az aránya, akik Győrbe járnak óvodába, de nem a városban laknak. Mi ezt az igényt felismertük, ezért tavaly több csoporttal bővítettünk, részben felújítással, illetve újjáépítéssel gyarapítottuk az óvodai létszámokat” – mondta Győr fideszes alpolgármestere, Somogyi Tivadar.
Győrben 4270 gyermek óvodai elhelyezéséről gondoskodnak, és ugyan a fejlesztések folytatódnak, ennek ellenére is évről évre túllépik a törvényben meghatározott, intézményenkénti 25 fős engedélyezett létszámhatárt.
(hirTV)

2026 a gyermekes családok éve lesz