A bejelentő két évvel ezelőtt vásárolta meg a házat. Az első csontvázat a hét végén végzett felújítási munkák során találták meg a pincébe vezető lépcső alatt. Ahogy a földrétegben tovább haladtak, még öt-hat ember maradványai kerültek elő. A csontok közvetlen környezetében nagy mennyiségű elkorhadt fa – feltehetőleg koporsó – maradványait is megtalálták – tájékoztatott közleményében vasárnap a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.
A csontvázak egy-két méter mélységben, kis helyen, viszonylag rendezetten helyezkedtek el. A bűnügyi technikusok fényképfelvételeket készítettek a helyszínről, a maradványokról, az igazságügyi orvos szakértő pedig megállapította, hogy a csontok valószínűleg 100-200 évesek lehetnek, bűncselekmény gyanúja így nem merült fel. A csontokat és egyéb maradványokat az Igazságügyi Szakértői Intézetbe szállították – fűzték hozzá a tájékoztatóban.
(MTI)

Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter