Indul a helyreállítás Komlóskán

Megkezdődhetnek az árvíz utáni alapvető helyreállítási munkálatok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskán, miután elbírálták pályázatukat, és érkezett forrás a feladathoz – mondta Köteles László (Fidesz0KDNP) polgármester.

MNO
2010. 10. 23. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Köteles úgy fogalmazott: 31 millió forintot kaptak, ebből az összegből a legsürgetőbb helyreállításokat kezdhetik meg, vagyis egyebek mellett a jelenleg levegőben lógó vízvezetékeket kell ismét a földbe helyezniük, hogy a télen ne fagyjon el a rendszer, valamint a sérült szennyvízvezetéket kell kijavítaniuk.

Emlékeztetett arra, hogy a kistelepülést idén májusban árasztotta el többször a falun átfolyó patak, amely folyamként hömpölygött. Közölte: annak ellenére, hogy kevesebb pénzt kaptak, mint amennyit vártak, a legszükségesebb munkákat el tudják végezni. A munka minél előbbi megkezdése érdekében a jövő hétre önkormányzati ülést hívott össze, hogy ki tudják választani a kivitelezőt – jegyezte meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.