Magyar nyelvű reklám miatt büntették a révkomáromi televíziót

A szlovákiai államnyelvtörvény megsértése miatt pénzbüntetést kapott a révkomáromi városi televízió.

MNO
2010. 10. 23. 6:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Új Szó című pozsonyi napilap szombati kiadása szerint az államnyelvről szóló törvényre hivatkozva pénzbírsággal sújtotta a Com-média Kft.-t a Szlovák Televízió és Rádió Tanácsa azért, mert az általa működtetett révkomáromi városi televízió kizárólag magyar nyelven sugárzott két hirdetést. A társaságnak 136 eurójába fog kerülni a két, államnyelven nem sugárzott reklám. „Mi a megrendelő igényei szerint sugározzuk a reklámokat, a kifogásolt esetekben pedig csupán magyar nyelvű megjelenést kértek” – mondta Pék Zoltán, a Com-média ügyvezető igazgatója.

A tévétanács mostani döntésével egy április óta húzódó ügy végére tett pontot. Akkor kérette be ugyanis a városi tévé egyik adását ellenőrzésre, és emelt kifogást a reklámok miatt. Azóta folyt a levelezés a Com-média és a tanács között. Pék Zoltán úgy véli, hogy a tanács tagjainak lehetőségük lett volna elengedni a büntetést, de azt is megtehették volna, hogy a kiszabott 136 eurónál sokkal magasabb összeget állapítanak meg. „A tanács köztes megoldást választott, amiben szerintem szerepet játszhatott a nyelvtörvény tervezett módosítása is” – tette hozzá.

„A közszolgálatiság elve soha nem sérült a városi televízióban, az egyórás műsorunk első félórája szlovák nyelvű, a második magyar.” Ugyanazt a blokkot közvetítjük mindkét részben, tolmácsolva az ellenkező nyelven rögzített riportokat – mondta ifj. Batta György, a városi televízió szerkesztője. „A reklámok esetében viszont többször előfordul, hogy csak szlovák nyelven hangzanak el, mert azt kéri a hirdető” – jegyezte meg.

A tévétanács figyelmeztetése óta kizárólag magyar hirdetés már nem kerül adásba. Többször előfordult viszont, hogy a magyar hirdető inkább elállt reklámozási szándékától, mert nem volt hajlandó kifizetni a fordítással járó pluszköltséget. Az államnyelvtörvény módosítását a héten fogadta el első olvasatban a szlovák parlament.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.