Megszólal az egykori párttitkár is

Dokumentumfilm készült Tamási 1956-os eseményeiről; az alkotás, amelyet pénteken Tamásiban mutatnak be alkotói, a kortársak szóbeli emlékezéseit összegyűjtve dolgozza fel a Tolna megyei kisvárosban történteket.

MNO
2010. 10. 21. 8:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 40 perces dokumentumfilm Tamási 1956-os történetének 15 szereplőjét szólaltatja meg narráció nélkül, és bemutat több korabeli fotódokumentumot. Alkotói, K. Németh András régész-muzeológus, valamint Havasi Dániel és Hoppál Bulcsú egy év alatt tizenöt órányi anyagot rögzített Tamásin kívül Budapesten, Gyulajon, Nagykónyiban, Vácon és Várpalotán.

K. Németh András az MTI-nek elmondta: a tamási eseményeket az teszi különlegessé, hogy Tolna megyében, Dunaföldvár mellett, itt voltak a forradalomnak halálos áldozatai. November 4. után pedig Tamási egyfajta szovjet központ volt, hiszen a Dél-Dunántúl számos városából ide gyűjtötték be a nemzeti bizottságok és katonatanácsok tagjait, mielőtt a Szovjetunióba hurcolták volna őket – tette hozzá. A filmben megszólalnak az 1956. november 4-én, a tamási laktanya elleni szovjet támadásnak áldozatul esett három honvéd – Sivák József, Hánis László és Kovács Ottó – hozzátartozói.

Amint a szerző utalt rá, a támadás során egy őrséget adó honvédet lelőttek, ketten pedig akkor vesztették életüket, amikor szovjet tankok szétlőtték a laktanya kapuőrségének épületét. K. Németh András kitért arra: igyekeztek a barikád mindkét oldalán állók visszaemlékezéseit bemutatni, nemcsak a községi nemzeti bizottság és a laktanya forradalmi katonatanácsának tagjait, nemzetőröket keresték fel, hanem a község egykori párttitkárát, illetve egy, a nemzetőrök által őrizetbe vett rendőrt is. Sikerült az események olyan részeseit is megtalálni, akik eddig elkerülték az érdeklődők figyelmét: így találtak rá az egyik áldozat, Hánis László várpalotai honvéd testvérére és unokaöccsére.

Munkánk a huszonnegyedik órában készült, amit mi sem jelez jobban, mint az, hogy két szereplő már nincs köztünk – jegyezte meg a muzeológus. A filmet az 1956-os forradalom 54. évfordulójának előestéjén a tamási művelődési központban vetítik le, a bemutató után lehetőség lesz az alkotókkal való beszélgetésre is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.