Nem autózhat akárki Győr belvárosában

A győri belvárosban pénteken kezdik meg a behajtási rendszer tesztelését, a végleges változat a jövő hónap elején kezdhet működni – közölte Domanyik Eszter, a városháza szóvivője szerdán.

MNO
2010. 10. 20. 11:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megyei jogú város közgyűlése júniusban döntött arról, hogy a nyár végétől beléptető rendszer működjön a belvárosban. A jogosultak sorából eleve kizárták a 3,5 tonnánál nagyobb járműveket, illetve azokat, akiknek az engedélyét a megelőző egy évben visszavonták, de nem adnak ilyen lehetőséget ügynöki tevékenységhez, járműből árusításhoz sem.

Május 5-én Németh Zoltán akkori alpolgármester sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a járműforgalom visszaszorítására az önkormányzat – több mint százmillió forintos költséggel – beléptető rendszert épít ki Győr belvárosában. Közlése szerint első ütemben a nemrégiben megújult Széchenyi teret és az annak közvetlen környezetében lévő sétálóutcákat érinti az intézkedés. Egy következő ütemről az önkormányzati választás után felálló új képviselő-testület határozhat – mondta az akkori alpolgármester.

A Széchenyi térre két ponton hajthatnak be a megkülönböztető jelzést használó, továbbá – eseti engedéllyel – az itt zajló rendezvények lebonyolításához, illetve az üzemzavar-elhárításhoz szükséges járművek; mások nem közlekedhetnek itt. A rendszer lehetővé teszi, hogy a környéken élők meg tudják közelíteni otthonukat, de az első ütemben érintett területet is több részre tagolták, így a belvárosiak sem juthatnak be mindenhová behajtási engedélyükkel – mondta el akkor az alpolgármester.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.