A tárca szerdai közleményében azt írta: a letartóztatásban lévő személyek közül egyik sem a Honvédkórház orvosa. A HM az értesülést közlő szerkesztőségektől helyreigazítást kér.
A Népszava kedden számolt be arról, hogy betegek jogosulatlanul megszerzett adatai alapján, orvosi kötszerekre több száz millió forint támogatást vettek fel orvosok, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az NNI a lapnak megerősítette a nyomozás tényét, és azt is közölte, hogy heten már előzetes letartóztatásban vannak.
A cikk szerint az orvosok a betegek adatai, taj-száma alapján kötszerekre és egyéb gyógyeszközökre kérték az Egészségügyi Alap támogatását. Egyes speciális kötszerek értéke a 70 ezer forintot is elérte. Az ügynek több száz sértettje van, akik a legtöbb esetben nem is találkoztak azzal az orvossal, aki az adataikra kiíratta az orvosi eszközöket. A napilap azt állította, hogy az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy rendőr orvosa, a Honvédkórház egy sebésze, valamint egy ukrán orvos is érintett.
(MTI)

Durva, mit tett egy autós az M3-ason