Az idei első három hónapban 3 százalékkal nőtt a lengyel gazdaság éves összevetésben. A varsói statisztikai hivatal korábbi jelentése szerint a második negyedévben a beruházások ugyan 1,7 százalékkal visszaestek az előző évihez képest, a lakossági fogyasztás viszont 3 százalékkal nőtt. Az év elején is ez a tendencia érvényesült, az adatok azonban javultak a második negyedévre; a beruházások a január–márciusi időszakban még 12,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, a lakossági fogyasztás pedig csak 2,2 százalékkal nőtt.
Az Európai Bizottság szeptemberben fölfelé módosította a lengyel gazdaság idei növekedéséről szóló előrejelzését. Eszerint a GDP várhatóan 3,4 százalékkal bővül az idén, miközben a bizottság korábban 2,75 százalékos növekedést várt. A 38 millió lakosú Lengyelország 2004 óta az Európai Unióban az egyetlen, amely tavaly elkerülte a recessziót.
(MTI)

TAJ-kártya helyett mobilapp? Mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban