Pál János tájékoztatása szerint a tehergépjárművek a hét végi „kamionstop” és az M1-es autópályán éjszaka történt közlekedési baleset miatt torlódtak fel. Amint felszabadult az autópálya, a járművek folytatták útjukat, és szinte egy időben jelentkeztek kilépésre Nagylakon. A szóvivő hangsúlyozta: a rendőrség a román szervekkel együttműködve mindent megtesz a várakozási idő csökkentése érdekében. Emellett azt javasolják a tehergépjárművel Romániába tartóknak, hogy válasszák a gyulai határátkelőhelyet, ahol jelenleg kisebb várakozással tudnak kilépni – tette hozzá az alezredes.
(MTI)

Brutális karambol, lezárták a főutat