A tájékoztatón részt vesz Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Christoph Rosenberg, az IMF magyarországi tárgyalódelegációjának vezetője és Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének vezetője.
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttsége legutóbb július első felében járt Magyarországon a 2008 novemberében kötött 20 milliárd euró összegű hitelmegállapodás sorrendben ötödik felülvizsgálata céljából. A két hétig tartó tárgyalások megállapodás nélkül értek véget július 17-én, a nemzetközi szervezetek elhalasztották a felülvizsgálat lezárását.
A magyar kormány ugyanakkor a jelenlegi tárgyalásokat nem tekinti úgynevezett hitel-felülvizsgálati tárgyalásnak. A magyar fél előzetesen többször is leszögezte, hogy azok nem a hitelfelvételhez kapcsolódó úgynevezett hitel-felülvizsgálati tárgyalások, hanem kizárólag az IMF alapokmánya szerinti szokásos, minden országgal megtörténő gazdaságpolitikai konzultációt jelentik.
Magyarország 2009. szeptember 29-én hívott le utoljára részletet az IMF-keretből, és a legutóbbi, július 17-én befejezetlenül zárult hitel-felülvizsgálati tárgyalást követően bejelentette, hogy nem veszi igénybe a még meglévő mintegy 3,7 milliárd eurónyi hitelrészt. Azóta azt is többször rögzítették, hogy a magyar állam piaci alapú finanszírozása megoldott, és az ország a következő időszakban is a piaci források igénybevételével számol, illetve nem kíván újabb IMF-finanszírozásról tárgyalni.
(MTI)

Brutális karambol, lezárták a főutat