Savval öntötték le a Hondát, a kerekeit kiszúrták

A megyei kórház udvarán „savazták le” a Hondát.

MNO
2010. 10. 21. 16:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelben dolgozók szerint két-három napja állhat a megyei kórház udvarán, a sebészet bejárata előtt az az ezüstszürke Honda CR-V, amit csütörtökre virradóra – eddig ismeretlen személyek – alaposan megrongáltak. A kocsi szélvédőjét, karosszériáját valamilyen maró folyadékkal – alighanem kromofággal – meglocsolták, és mind a négy abroncsát kiszúrták. A kórházban dolgozókat több okból is megrázták a történtek: biztonsági őrök ellenőrzik a kórház egész területét, a kapukat éjszakára bezárják, ráadásul a rongálás egy forgalmas, jól kivilágított helyen történt.

„Sajnos azt már lassan meg kell szoknunk, hogy késsel fenyegetnek bennünket, de hogy az autónk se legyen biztonságban”, mondta az egyik ott dolgozó hölgy, aki kollégáival egyetemben szintén a közelben szokott parkolni. A Honda gazdájáról semmit sem tudtak mondani, nem volt ismerős számukra az autó, amire valószínűleg most sem figyeltek volna fel, ha nem éktelenkedett volna gyakorlatilag minden fődarabján pikkelyesre mart festék. Bár a kórház biztonsági szolgálatát már korábban tájékoztatták a történtekről, a rendőrség mégis a boon.hu munkatársától értesült a bűncselekményről. A kórház területe magánterület, így ott nem járőröznek a rendőrök, ám bejelentésünkre a helyszínre mentek, és a rendszám alapján megpróbálták felkutatni a tulajdonost vagy az üzemben tartót. Az ügyben rongálás vétsége miatt indult eljárás.

(boon.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.