Újra választanak Gálosfán

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a Somogy megyei Gálosfán.

MNO
2010. 10. 24. 8:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A voksolást azért kell megismételni, mert a területi választási bizottság megsemmisítette az október 3-án tartott helyhatósági választás eredményét, miután megállapította: a helyi idősotthonban történt mozgóurnás szavazáskor befolyásolták az ott élőket a döntésükben. A választásra jogosultak ugyanazokra a jelöltekre adhatják le voksaikat, akikre október 3-án, azaz két független polgármesterjelöltre és kilenc, ugyancsak függetlenként induló képviselőjelöltre. Az önkormányzatot egy négytagú testület irányítja majd.

Október elején a választásra jogosult 280 helyi lakos 83 százaléka adta le szavazatát. Bárdosi Józsefnére (az előző ciklusban ő volt Gálosfa polgármestere) 128-an, míg a másik polgármesterjelöltre, Tóth Józsefre 101-en szavaztak. Mivel a két jelölt közötti szavazatkülönbség kevesebb volt, mint az idősotthonban vitatott módon leadott szavazatok száma – a lakók közül 38-an nem külön, hanem együtt, egy helyen szavaztak arra a polgármesterjelöltre, akit mondtak nekik –, a területi választási bizottság megsemmisítette a választás eredményét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.