A bíróság elrendelte a vádlott kisminkelését

A floridai Clearwater bírósága elrendelte, hogy az esküdtszék semlegességének megőrzése érdekében, közköltségen sminkkel fedjék el egy emberöléssel gyanúsított férfi arcán és nyakán látható tetoválásokat – jelentették kedden amerikai lapok.

MNO
2010. 12. 08. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John Dutillio, akit két személy megkéselése miatt állítottak bíróság elé – az egyikük életét vesztette –, nyakának egyik oldalára horogkeresztet, a másikra egy közelebbről nem részletezett, sértő kifejezést tetováltatott, az arcára pedig egy, a jobb szemürege fölött elhaladó, több öltéssel összevarrt sebhelyet.

Dutillio, aki 2006-ban egy nőt és egy tinédzsert szúrt meg – utóbbit halálosan –, a börtönben tetováltatta ki magát. A bíróság azzal indokolta a kisminkelésre vonatkozó utasítást, hogy az esküdtszéket nem befolyásolhatják előítéletek, miközben kizárólag a tények vizsgálatára alapozva hozza meg ítéletét.

A vádlott 45 percig tartó kozmetikai kikészítése napi 125 dollárba kerül. A férfi kirendelt ügyvédje, Bjorn E. Brunvald a The New York Timesnak úgy nyilatkozott, hogy tíz kozmetikust kellett felhívnia, amíg egy végül kötélnek állt. A védő azt próbálja bebizonyítani, hogy a gyilkosról adott személyleírás jobban illik Dutillio neonáci csoportjának egy másik tagjára, mint kliensére.

Dutillio immár másodszor áll bíróság előtt a késelés miatt. Az előző tárgyalást, amelyre szintén kifestették, téves ítélet miatt érvénytelennek minősítették. Ha a hétfőn elkezdődött második eljárásban is bűnösnek találják, a férfira akár halálbüntetést is kiszabhatnak. A vádlott anyja egyébként egy olyan karácsonyi üdvözlőlapot küldött a fiának a börtönbe, amelyben azt írta: „nincs kétsége” a bűnössége felől.

Douglas Keene bírósági tanácsadó szerint a vádlottaknak akkor van a legjobb esélyük a kedvező ítéletre, ha az esküdtek úgy érzik, hogy az „közülük való”. Ez nemcsak elhanyagolt vagy eltorzított külsejű egyének esetében igaz. Keene felidézte, hogy az Egyesült Államok legnagyobb energiaellátó vállalata, a 2002-ben csődbe jutott Enron vezetőinek perén azt tanácsolta a vádlottaknak, hogy „vegyék le tízezer dolláros karóráikat”.

(bumm.sk)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.