Németország, Bundesliga 2010 ősz
A mostani szezon hemzseg a meglepetésektől, elvégre a Mainz, a Hannover és a Freiburg szárnyalása, a Schalke botrányosan gyenge idénykezdete, valamint a Werder Bremen, a Wolfsburg és a Stuttgart mélyrepülése is ebbe a kategóriába sorolható. Ám haladjunk szépen sorjában, s kezdjük az őszi bajnok Borussia Dortmunddal!
Ha a sárga-feketék remek félszezonjára keressük a választ, alighanem Jürgen Klopp vezetőedzőben kell keresnünk a megoldás kulcsát. Az elismert fiatal tréner már az előző bajnokságban is az ötödik helyre kormányozta a korábban döcögősen menetelő egykori sikerklubot, ám ha így halad, jövőre az Európa-liga szereplést felcserélhetik a Bajnokok Ligájára. Elvégre a BVB 17 mérkőzéséből 14-et megnyert, csupán a nyitó- és a zárófordulóban szenvedett vereséget a Leverkusen, illetve a Frankfurt csapatától. Szintén a siker egyik fontos összetevője lehet az állandó kezdőcsapat, melyen Klopp mesternek csak elenyésző számban kellett változtatnia. A Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – Sahin, Kagava, Götze, Bender, Grosskreutz – Barrios összetételű csapatnak nem sok sikert jósoltak a szezon előtt. Azóta sokat változott a helyzet: Hummels, Schmelzer, Götze és Grosskreutz bemutatkozhatott a német nagyválogatottban, a japán Kagava a semmiből a csúcsra ért, míg Bender tehetséges játékosból igazi sztárrá nőtte ki magát. Piszczek pedig úgy nyújtott kiemelkedőt, hogy eredetileg nem is jobbhátvéd a posztja. Barriost már meg sem kell említenünk, hiszen az argentinból paraguayivá lett gólzsák ugyanolyan elánnal lövöldözi a gólokat, mint tette azt az előző idényben. A nagy menetélésnek talán egyetlen szenvedő alanya volt, Hajnal Tamás, aki sérülés miatt csak október végén, november elején térhetett vissza a csapathoz, s eddig egyetlen találkozón sem szerepelhetett.
Parádésan rajtolt a Mainz együttese, amely az első hét mérkőzését megnyerte, s úgy tűnt, nem lesz csapat, amelyik megállíthatja. Ezt azonban három 1–0-s vereség követte, de a dobogóról így sem csúszott le soha Szalai Ádám csapata. A magyar támadó is oroszlánrészt vállalt a kiscsapat nagyszerű sorozatában, győztes gólt lőtt például az Allianz Arenában a Bayern München ellen, összesen pedig négy gólnál jár a szezonban. A Schürrlével és Holtbyval előadott zenélést is gyakran láthattuk a Bruckweg-fiúktól gólöröm gyanánt. A „zenekar” két német tagjából szintén „Nationalspieler” lett a jó szereplésnek hála, pedig volt olyan, hogy csak csereként vette őket számításba Thomas Tuchel mester.
A dobogó legalsó fokára az a Leverkusen állhatott fel, amelyben szintén akadt egy nagy-nagy felfedezett, mégpedig Sidney Sam személyében, aki hat góljával és elképesztő gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet. A chilei Arturo Vidal pedig azzal, hogy védekező középpályás létére már nyolc gólt szerzett az idényben.
Nagy meglepetést keltett a Hannover, a Freiburg és a Frankfurt szereplése is. A 96-osok kettő híján már most annyi pontot gyűjtöttek, mint amivel tavaly hajszállal bentmaradtak, ám nagy sajnálatukra a kilenc gólnál járó Ya Konan és a négygólos Abdellaoue is kidőlt a sorból egy jó időre. A Freiburg egyértelműen a szenegáli Papiss Demba Cissé góljainak köszönheti felemelkedését, ő egymaga többet lőtt, mint a többiek összesen. Győzelem tekintetében pedig már most elérték a tavalyi szintet. Frankfurtban is egy támadó, a görög Gekasz góljai kellettek az átlagosnál jobb teljesítményhez.
Negatív szenzációból is kijutott erre a félszezonra a Bundesligában: a bajnokaspiráns Bayern München nyögvenyelős szezonkezdet után jött csak fel az ötödik pozícióba, ám úgy tűnik, a Van Gaal-sereg mostanra „kiegyenesedett”, s a bajnokságot négy vereséggel nyitó Schalke is felkapaszkodott a tizedik pozícióba. A müncheniektől Robben a teljes, Olic és Ribéry pedig a fél őszt kihagyta, Gelsenkirchenben pedig nehezen állt össze az egykori real madridos Raúl, Huntelaar csatárduó.
A 2009-ben még bajnoki címet ünnepelt Wolfsburgnál, a tavalyi bronzérmes Werder Bremennél és az Európa-ligában vitézkedő Stuttgartnál viszont még várni kell erre. A két zöld-fehér gárdánál folyamatosan téma volt az edzőváltás, ám amíg Brémában a klubvezetőség nem fogadta el az immáron 14 éve a WB-t vezető Thomas Schaaf lemondását, addig a Farkasoknál Steve McClaren nem tette ezt meg a többszöri kudarc után sem. Pedig a Wolfsburg oly sokszor hagyta veszni mérkőzéseit két-, illetve háromgólos előny után is, hogy azt már nem lehetett nem észrevenni. A sváboknál viszont már a harmadik tréner, Bruno Labbadia próbál rendet tenni, de neki eddig két méretes „zakó” jutott osztályrészül, mindkettő a Bayern Münchentől. A Stuttgart rapszodikus szereplésére jó példa, hogy az elsőre kifutott három vereség után egy hetest rúgott a Gladbachnak, majd újabb három bukta után egy hatost gurított a Werdernek, miközben csont nélkül továbbjutott az Európa-liga csoportköréből.
Az újoncok egyelőre kifejezetten stílusos focit játszanak, simán beilleszkedtek a mezőnybe, a Kaiserslautern 12., a St. Pauli pedig a még biztos bennmaradást érő 15. pozíciót foglalja el. A Köln és a Mönchengladbach viszont egyértelműen bajban van.
Folytatás január 14-től!
Az őszi végeredmény:
Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!