Földesi-Szabó László inkább nem várta meg az ítéletet + Képriport

Az ellene folyó per vége előtt, a bíró szóbeli indoklásakor elhagyta a bíróság épületét Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány volt elnöke, ezért a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.• Hét év börtönre ítélték az Egymásért Alapítvány volt elnökét

MNO
2010. 12. 22. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásának vége felé, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását indítványozta volna, az elsőrendű vádlott egyszerűen felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből.

Mikor a bíró észlelte, hogy a vádlott engedély nélkül távozott, kérte az ügyvédet, hogy telefonáljon védencének, ám Földesi-Szabó mobilja foglalt volt. Ezután a bíró az FB őrszolgálatától érdeklődött, s tőlük kapta a tájékoztatást, hogy a vádlott percekkel korábban elhagyta az épületet. Ekkor a bíró elrendelte Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását és a kézre kerítéséhez szükséges intézkedések megtételét, mert – mint mondta – a „tette magáért beszél”, továbbá az első fokon kiszabott hétéves szabadságvesztés is indokolttá teszi fogva tartását. Az MTI értesülése szerint a rendőrség azonnal megkezdte Földesi-Szabó keresését.

A szóbeli indoklás során egyébként elhangzott, hogy Földesi-Szabó egykori rendőr ezredes a büntetőperben korábban elmondta: megvannak a hiányzó százmilliók, de nem árulja el hol, mert még zár alá helyeznék a hatóságok, és különben is, a pénz kell az alapítvány működtetésére, illetve arra az esetre, ha más eljárásokban fizetésre köteleznék. Az elsőfokú büntetőper adatai szerint a közhasznú alapítvány 2005-ben és 2006-ban közterhek megfizetése nélkül hozott az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert Ázsiából arra hivatkozva, hogy az adomány, ám a behozott árut értékesítették. Továbbá Földesi-Szabó eltulajdonította az alapítvány sok százmillió forintját is.

Az elsőrendű vádlott társai közül csempészet miatt az egyik öt év börtönt kapott, egy másikat három évre ítéltek, ugyanakkor négy vádlottat felmentett a Fővárosi Bíróság. Az elsőfokú ítélet egyik vádlott vonatkozásában sem emelkedhetett jogerőre, mert az ügyész az elítélteknél súlyosításért, a felmentetteknél bűnösség megállapításáért és végrehajtandó börtön kiszabásáért, az elítélt vádlottak, illetve védőik pedig – a szökésben lévő Földesi-Szabó ügyvédjét is beleértve – felmentésért fellebbezett. Így a büntetőper másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.

A szóbeli indoklás során elhangzott az is, hogy egyes, „homályos, lebegtetett” információkkal ellentétben a bíróság rendelkezésére álló iratok szerint az ügynek nincs nemzetbiztonsági összefüggése. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el azt a vádlotti védekezést sem, hogy félreérthető európai, közösségi jogszabályok okozhatták a történteket. A bíróság rámutatott, hogy a vádlottak utólag megpróbálták a törvényesség látszatát kelteni.

Két évvel ezelőtt, 2008 novemberében a kábítószerrel való visszaélés miatt elítélt birkózó olimpiai bajnok Farkas Péternek és testvérének sikerült megszöknie saját ítélethirdetéséről a szóbeli indoklás szünetében. Farkas Pétert csak mintegy másfél évvel később, 2010 márciusában kerítették kézre és szállították vissza külföldről Magyarországra, hogy letöltse jogerős szabadságvesztés büntetését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.