Rendőri brutalitás: elfogadták az albizottság jelentését

Az emberi jogi bizottság üléséről kivonuló szocialistákat leszámítva a többi négy párt képviselői egyhangúlag elfogadták a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről készült részjelentést szerdán.

MNO
2010. 12. 08. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részjelentést készítő Gaudi-Nagy Tamás jobbikos honatya a bizottsági ülésen történelmi jelentőségűnek minősítette a dokumentum elfogadását, amely az elmúlt nyolc év „emberi jogi válsághelyzetének kor- és kórképe”. A jobbikos politikus a részjelentés megállapításait ismertetve elmondta: a szocialista, illetve szabaddemokrata kormányok már 2006 ősze előtt is szisztematikus jogkorlátozásra törekedtek hatalmuk megtartása érdekében azokkal szemben, akik tiltakoztak a „nemzet- és emberellenes” politika ellen. A jogsértések pedig a 2006. őszi csúcspont után sem maradtak abba.

A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok a hatalom megtartásának és az elnyomásnak, megfélemlítésnek, megtorlásnak az eszközeként használták a rendőrséget és más államhatalmi szerveket – mondta Gaudi, aki szerint „a gyülekezési jog engedélyezési rendszerré silányult”. Ráadásul mindezt a hatalom megpróbálta úgy beállítani, mintha egy randalírozó csőcselék fenyegetné a békés többséget – jegyezte meg. A jobbikos honatya hangsúlyozta: mindez nem maradhat következmények, felelősségre vonások nélkül. Meg kell semmisíteni az olyan jogkorlátozó, elnyomó jogszabályokat, mint például a „lex tojás”, a „lex gárda” vagy a passzív engedetlenséget szankcionáló rendelkezések, továbbá nemcsak a 2006. őszi események sértettjeinek kell jóvátételt fizetni, mint ahogy a közkegyelmet is meg kellene adni mindazoknak, akiket politikai célzattal törvénysértően ítéltek el az elmúlt nyolc évben.

Gulyás Gergely, az emberi jogi bizottság fideszes alelnöke, a jogsértéseket vizsgáló albizottság elnöke az emberi jogi bizottság szerdai ülését követően újságíróknak elmondta: a hatalom jogsértő gyakorlata az elmúlt nyolc évben mindenkit sújtott, de különösen a jobboldali radikális szervezeteket és szimpatizánsaikat, holott a gyülekezési és véleményszabadság mindenkit megillet, függetlenül véleményének értéktartalmától. Azért, mert a hatalom nem ért egyet valakivel, még nincs joga korlátozni gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát – hangsúlyozta a kormánypárti honatya.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a Legfőbb Ügyészségtől a Budapesti Katonai Ügyészséghez, majd pedig a Debreceni Katonai Ügyészséghez került három olyan ügy is, amelyet az általa vezetett albizottság vizsgált. A Debreceni Katonai Ügyészség nyomoz a rendőrségen belüli felelősségre vonások elmaradása és a tömegoszlatásokban részt vevő rendőrökről hiányzó azonosítószámok miatt, továbbá abban az ügyben, hogy az ostromlott TV-székházat és dolgozóit sorsára hagyták a rendőrök 2006 őszén.

A bizottsági ülésen Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára egyebek között elmondta azt is, a részjelentések nyomán már megkezdték a büntetés-végrehajtási szabályok felülvizsgálatát, és a kormányváltást követően nyomban intézkedtek arról, hogy ezután magánőrző-védő cégek ne biztosíthassanak állami rendezvényeken.

Lendvai Ildikó és Nyakó István szocialista képviselők a bizottság üléséről a részjelentés vitájának megkezdésekor azzal az indoklással vonultak ki, hogy szerintük egyfelől a dokumentum önellentmondó, hiszen ha a bíróságok a vizsgált időszakban is kimondhatták a jogsértések megtörténtét, akkor a jogállam mégiscsak működött, másfelől különösen cinikus az, hogy olyan időszakban fogadják el a részjelentést, amikor hetenkénti alkotmánymódosítás vagy az Alkotmánybíróság megregulázása fenyegeti a jogállamot. Kormánypárti és jobbikos honatyák ugyanakkor azért bírálták élesen a szocialistákat, mert – mint mondták – még ma sem képesek szembenézni tetteikkel, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a bíróságok jogsértéseket megállapító ítéletei korántsem tették meg nem történtté a jogsértéseket.

A szocialista képviselők már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy nem vesznek részt a jogsértéseket vizsgáló albizottság munkájában annak politikai elfogultsága miatt. Az albizottság és az emberi jogi bizottság ősszel „a szocialistákat leszámítva” egyhangú, néppárti támogatással elfogadta a 2006. őszi jogsértésekkel foglalkozó részjelentést, amelyet Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnökének vezetésével készítettek a testület kormánypárti tagjai. Szerdán az emberi jogi bizottság 2006 őszét leszámítva a 2006 és 2010 közötti többi jogsértést feltáró Gaudi-Nagy Tamás jobbikos albizottsági elnök által jegyzett részjelentést fogadta el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.