Reszelés, csühögés, vonyítás és andalgás a Szigeten + Képriport

Kocsmanóta, punk, rock n' roll, crossover, szintipop és igazi tinédzser lamúr, vagyis Flogging Molly, Rise Against, Motörhead, Suicidal Tendencies, Hurts és Szandi. Mindezeket a Sziget Fesztivál első napján láttuk, ahol találkoztunk lovagokkal, szovjet katonákkal és persze rengeteg külföldivel is.

Ahogyan az őket követő Rise Against is. A chicagói négyes állhatatosságát jól bizonyítja, hogy mindenféle extra attrakció, jelmezek, gólyalábak nélkül, tipikusan klubokba való zenével kiharcolták maguknak, hogy a fő színpadon játszhassanak. Ettől persze még tény: ez a fajta mívesen dallamos, valahol az Ignite és a Green Day metszéspontjában elhelyezkedő hardcore-punk négy fal között sokkal elementárisabb, ráadásul még a szél sem kedvezett a produkciónak. De az olyan dalok lendülete és persze refrénje, mint a Saviour, vagy a Help Is On The Way azért megmutatták, hogy nem véletlenül volt ott több ezer ember, hogy együtt énekeljen Tim Mcllrath-szal. A közös danolászás egyébként a Make It Stopban sült el a legjobban: a dal gyermekkórusát magától értetődően vette át a közönség, úgyhogy kedvesen naiv mosoly terült el a zenészek arcán.

A toxikológiai negatív példa

Utóbbi teljesen hiányzott az amerikai Interpol muzsikusainak fizimiskájáról, ennél is nagyobb baj, hogy valami hiányzott belőlük és dalaikból is. Úgy tűnt, hogy legszívesebben valahol máshol lettek volna, és idővel ez az érzés átragadt ránk is, úgyhogy éltünk is a lehetőséggel a lagymatag gitárzene helyett a magasfeszültséget választottuk, és átpréseltük magunkat a tömegen Motörheadre. Lemmy Kilmister triójának koncertje ugyanis még mindig kiszámíthatóan zseniális: nyitásnak a sodró Iron Fist és a döngölő Stay Clean, zárásnak pedig a közönség kedvenc Ace Of Spades, és a hajlobogtatóan gyors Overkill. Közte pedig szigorúan csukott szemmel, rekedt hangon elmorgott és biztos kézzel elreszelt rock n' roll örökzöldek, amelyekről harminc éve nem tudja, de talán nem is akarja eldönteni a trió rajongótábora, hogy akkor ez tulajdonképpen punk, vagy heavy metal. Persze a toxikológiai negatív példának tökéletesen beillő 66 éves bőgős-énekes társai is kitettek magukért. Phil Cambell gitáros közérthető, mégis kimunkált szólói, és Mickey Dee dobos egyszerre erőteljes és rafinált ritmusai ezúttal is hibátlanok voltak, úgyhogy mindenki örömmel konstatálta, hogy a Motörhead továbbra is egy keresztes lovag elszántáságával oltalmazza védjegyeit.



Így tett az A38-Wan2 színpadon a Suicidal Tendencies is, csak hát a Motörhead kortalan zenéje mellett, Mike Muirék csühögő crossoverje túlságosan is megidézte a nyolcvanas évek végét és a kilencvenes évek elejét. Szó se róla: valamit nagyon eltaláltak akkor ezek a nagydarab, marcona szörfösök, jelzésértékű aztán az is, hogy egykori basszusgitárosuk ma a Metallicát erősíti, és dicséretes, hogy januárban lemezzel jelzik majd, hogy ők bizony nem egy haknizenekar, és hát a nosztalgia sohasem tesz jót a keménykedésnek.



Csühögés után andalgás

A nyolcvanas évek (szelleme legalábbis) továbbra is színpadon maradt, de a Hurts egészen máshogy közelített a dekádhoz, mint a kaliforniai ötös. Szintipopot játszanak ugyanis, a vonóssal kiegészített, sötét tónusú, álmodozós fajtából, amit néha ébresztőgyanánt feldobnak néhány heveskedő gitárbetéttel és színpadrombolással. Szerencse hogy rögtön a koncertjük elején elővették a legnagyobb slágerüket, a Wonderful Life-ot, mert ennek dallamaira igazán kényelmes volt eltámolyogni a HÉV-megállóba, ahol a kalauz még mindig magyarul szól a külföldiekhez.

De át lehetett slisszanni Szandi koncertjére is éppen. Sőt: nyugodtan mondhatjuk, hogy a Pop-Rock Nagyszínpad műsorának végeztével, egy egészen komoly tömeg vette az irányt a közeli Volt terasz felé, ahol egy generáció kedvenc gyermekkori előadója készülődött a fellépéshez. Szandin mintha nem fogna az idő, szinte ugyanúgy néz ki, mint sok évvel ezelőtt, igaz a pöttyös ruhás, svájcisapkás kislányból háromgyermekes anyuka vált. Sötét dzsekiben, farmer rövidnadrágban és piros magassarkúban lépett színpadra, utóbbitól meg is szabadult gyorsan sokak nagy örömére. Dalait, amelyek közel húsz nagylemezt töltenek meg, szerda éjjel felújított verzióban hallhatta a közönség. Vették is egyből a lapot, táncra perdültek a Szerelmes szívekre, gyakran túlvonyítva az énekesnőt.



Természetesen a többi nagy slágert sem lehetett kihagyni a repertoárból, így mindenkinek muszáj volt végigtombolnia a Tinédzser L'amourt, a Nyugi dokit, a Kicsi lányt és hasonló „klasszikusokat”. A kirobbanó formában lévő Szandi közel egy órán át szórakoztatta a Volt teraszon mulatni vágyókat, sőt az előadás végén – hogy igazi retróbuli jelleget öltsön a koncert – még fotókat is dobált magáról Pintácsi Alexandra.