Leonyid Kucsma, a kötéltáncos

„Csalódik, aki Ukrajnát gyarmatként kezeli!” – vágott vissza a referendum kapcsán a hatalmi ágak felborulásának veszélye miatt aggódó s Ukrajnát kizárással fenyegető Európa Tanácsnak Leonyid Kucsma államfő. Majd, mintegy finomítva keménységén, ravaszul csippentve szemével, fordított egyet a szón, s hozzátette, hogy „bizony vannak olyan politikusok, mindenekelőtt Moszkvában, akik gyarmatnak nézik saját országukat”. E két oldalvágás is jelzi, hogy az ukrán elnök nincs könnyű helyzetben. Egyrészt kötéltáncosként kell egyensúlyoznia a lakosság nyugati és oroszirányultságú rétegei között, másrészt Oroszország szomszédjaként, gazdasági függő helyzetben óvatosan kiszabadulni a „nagy testvér” öleléséből, s Európa intézményei felé irányítani országa hajóját. Így aztán azon sem lehet meglepődni, hogy manapság szinte egymásnak adják a kilincset a nyugati és az orosz vezetők, mint a napokban Madeleine Albright és Vlagyimir Putyin. S miközben ez a leválás egyre érezhetőbb, az ország olyan felhatalmazást adott az elnöknek, amely típusában leginkább a hatalom oroszországi koncentrációjához hasonlítható, s a demokrácia átmenetisége közepette zajló folyamatra a fejlett világ érthetően kiált diktatúrát. Kucsmát azonban mindez láthatóan nem zavarja. Azzal fenyeget, ha a képviselők nem hajlandók a nép akaratának engedelmeskedve a torkukra tenni a kést, szigorúbb lépésekhez folyamodik. Magabiztossága érthető, hiszen e referendum gyakorlatilag harmadszor erősítette meg tisztében a szovjet apparátus harcaiban edződött, így a hatalmi intrikákban amúgy is jártas elnököt.Az észak-ukrajnai Csajkine nevű faluban kolhozparasztok gyermekeként 1938-ban született Leonyid Kucsma a mérnöki diploma után egyenesen a katonai ipar egyik fellegvárába, Brezsnyev szülővárosába, akkori nevén Dnyepropetrovszkba, a most is többek között SS-20-asokat gyártó Jusmasba vezetett. Előbb az óriásüzem párttitkára, majd 1992-ig vezérigazgatója, közben megkapja a Lenin-rendet. Az ukrán függetlenség szédítő viharának első időszakát gyors váltással már kormányfőként éli át. Egy évvel később, 1993 szeptemberében ugyan bedobja a törülközőt, azonban rövidesen újabb s még nagyobb lehetőség kínálkozik számára a politikába való visszatérésre. S a két Leonyid csatájában le is győzi az elnökségért folyó versenyben Kravcsukot. Elsősorban annak köszönhetően, hogy felfogja, az Ukrajna déli és keleti részén élő nagyszámú orosz nyelvű lakosság ellenében nem érhet el sikert. Győzelme után azonban rögtön az ukrán nemzeti öntudatot hirdető nyugati rész felé fordul, így aligha jelenthetett meglepetést tavaly novemberi újraválasztása.E mostani, rendkívül erős felhatalmazás tudatában a gazdaság ez idáig halogatott vagy a kommunista többségű parlament által bojkottált szanálását hirdeti meg, a nemzeti bank elnökét, Viktor Juscsenkót nevezve ki kormányfőnek. E programra alapozta, a törvényhozás cselekvőképtelenségével és a reformok emiatti késlekedésével indokolta a referendumot is, amellyel most tovább erősítette hatalmát, hiszen a nagy többség a képviselői immunitás eltörlésére, a parlamenti létszám csökkentésére és a törvényhozás feloszlatásának megkönnyítésére szava