Stratégiai manőverek

Miután az orosz alsóház a napokban jóváhagyását adta – mintegy hétévnyi huzavonát – követően a stratégiai fegyverek átfogó csökkentését előíró START-II szerződésre, a nagyhatalmak újabb lépést tettek a nemzetközi bizalomépítés érdekében. Az egyszerű emberek szintjén mindez – logikusan – úgy csapódhat le, hogy csökkennek a kockázatok, már ami a nukleáris konfliktusokat illeti. Mindez természetesen részét képezi annak a hatásnak, amellyel az aláíró politikusok is kalkulálnak, bár ha valakik, ők igazán tudhatják a nem nyilvános jelentésekből, hogy katonai értelemben a lépéssel gyakorlatilag semmi sem változott. A START-ban is szabályozott hordozóeszközök által célba juttatott nukleáris robbanófejek száma ugyanis a ratifikációt követő végrehajtás után is bőven elég lesz nemcsak az érintett felek, hanem a földgolyó más civilizációs centrumainak potenciális elpusztítására.A nukleáris csapásmérő eszközök számának felfutását követően minden hatalom kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az alkalmazás során nem lehet előnyökre szert tenni, következésképp ezek a fegyverek inkább diplomáciai manőverezésre használhatók, mintsem katonaira. Alighanem ez a felismerés mentette meg a világot az elmúlt évtizedekben a pusztulástól, hiszen immár nem lehetett – az addig megszokott recept szerint – úgymond „mindent bele” módon háborút vívnia a nagyhatalmaknak. Azzal, hogy a deklarált szembenállás véget ért, az eszközök gyakorlati „haszna” még tovább csökkent, s manapság lényegében emlékeztetőül szolgálnak arra nézve, hogy kik rendelkeznek nagyhatalmi státusszal, vagy ha jobban tetszik, kik azok, akiket ezért nem lehet kihagyni a globális kérdésekből – egyéb területeken felmutatott teljesítményüktől majdhogynem függetlenül.Oroszország mint nagyhatalom túlélési stratégiája növekvő mértékben ezen az alapon nyugodott 1991 óta, amely mintegy kiegészült a masszív katonai kutatás-fejlesztési programok minden áron fenntartásával. A fegyverek abszolút értelemben vett nagy száma miatt (van miből csökkenteni) a START-II végrehajtása nem változtat ezen a stratégián, mindazonáltal forrásokat szabadít fel egyéb, a mindennapokban nélkülözhetetlen feladatok számára. A rendkívül drágán fenntartható, több robbanófejes interkontinentális rakéták jelentős részének leszerelése nyomán átcsoportosíthatóvá váló összegek sorsáról persze naivság lenne feltételezni, hogy a nemzetgazdaságba áramlanának. Gyaníthatóan a komoly finanszírozási hiányossággal küzdő hagyományos erők fenntartása fog javulni a lépésnek köszönhetően, talán rendszerbe állhatnak olyan modern eszközök, amelyek lassan évtizede prototípusfázisban rekedtek meg.Tagadhatatlan persze, hogy a START-II ratifikálása a diplomácia nyelvén gesztusként is értelmezendő. Hogy Moszkva ezután miként viszonyul a rakétaelhárító szerződést szabályozó 1972-es ABM-szerződés amerikai részről történő „pedzegetéséhez”, egyelőre bizonytalan. Washington határozottnak tűnik terve kivitelezésében, amely éppenséggel a korlátozott rakétatámadások elhárítását célozza. Ez pedig éppen azt jelzi, hogy a fenti gesztus az ABM-tervek terén nem váltható aprópénzre Moszkva részéről, így számára nem maradhat más választás, mint saját lézerprogramjáról lefújni a port. Talán telik erre is a rakétacsökkentésből felszabaduló összegekből...