A MAZOCHISTA ÉVEK ÓTA A KOSSUTH-DÍJ KIOSZTÁSÁT VÁRJAKonkrétabban: a pénzes postás helyett a díjbeszedőt (aki március 15-én ő volna.) Ő lett így – még életében – a posztumusz Kossuth-díj-várományosok társaságának örökös tagja. S mivel eltörölték a halálbüntetést, életfogytiglan tart ez nála. Nem szeret vigasztalódni, remekül érzi magát elveszettsége állapotában. (Mert ugyan nem-e: a bánat, Uram, a tétlenség egy neme.)
MIT NEKI, HOGY LATINOVITS CSAK ÉRDEMES MŰVÉSZKÉNT HALT MEGs Kodály, amikor elé tettek egy kérdőívet az ötvenes években, úgy töltötte ki (bosszúját), hogy az egyik rubrikába – ahová a „mely tömegszervezet tagja” kérdésre vártak választ – beírta, hogy a Kossuth-díjasoké...
A MAZOCHISTÁT TULAJDONKÉPPEN NEM IS MAGA A DÍJ IZGATJAhiszen lelke mélyén azért tudja, mint annyi más, ő sem jogosult arra... vagy ha már ők, akkor... (de akkor megint ugrik az önsajnálata). A mechanizmusa érdekli csak: hogyan zajlik odaítélése? Kik vannak a bizottságban? Ki mit mond, amikor szóba (se) jön a neve? Ki hogyan szavazza meg? (le). Az alku hogyan jön létre? Nyíltan, vagy... attól függ, ki hány embernek ígérkezett el? A háttérből milyen valós vagy álerők gyakorolnak nyomást a jelenlevőkre? A döntés nyilván politikai... Csencselnek? Két „népiért” hány „urbánust” tüntetnek ki cserében? (Az „egyik” már udvarlás nélkül is megvan, a „másik oldal” elszipkázása fontosabb?!) De legjobb a se ilyen, se olyan: a semmilyen. (Aki a felségvizet sem zavarja.)
EZ AZ EMPÁTIAJÁTÉK ÚJABB ÜRÜGYmazochizmusa ébrentartására. Vekkeróra sem kell örökösen sötétnek látott, csillagtalan éjszakájában, s ha olykor mégis felvirrad a napja, azt a lehető legfeketébb szemüvegén keresztül bámulja. Persze a legboldogabb akkor lenne, ha a Nobel-díjat se neki ítélnék oda. (Legszívesebben csak A szegény kisgyermek és A bús férfi panaszait bújja.)
MINÉL ROSSZABB, ANNÁL JOBB NEKI(Az írása.) A rosszról. Rossz az, aki jóra gondol... Ha rossz életében nem volna, az neki olyan lenne, mint ha az oxigént elvonnák tőle. Egyenesen irritálja, hogy: minden rosszban valami jó van.
VALÓJÁBAN TEHÁT EGY DOLOG IZGATJAhogyan maradhat mindenáron mazochista? Drukkol is kellőképpen évről évre... nehogy kiszúrjanak vele (kiszúrják a szemét egy ócska plecsnivel). „Erényes lény, ki csalódni ügyes.”
DE AZÉRT FIGYELI ÉVRŐL ÉVRE A KITÜNTETETTEKETki miért kapta meg? (Helyette.) Mindig akad így egy-egy ügyeletes mumusa, mert a sok méltó mellett mindig kipécéz egy érdemtelent: hja, persze, „téged szeretnek: könnyen értenek... én túl magasra vettem magamat / s nehéz vagyok, azért süllyedtem mélyre”. (Ízléstelen önreklámozással József Attilánál lejjebb nem adja.)
APROPÓ: HA JÓZSEF ATTILA VOLNAJózsef Attila-díj volna? Ha J. A. volna: J. A.-díjas volna? Ha J. A... (volna?!) (És büszkén állapítja meg, hogy ezt már az Aczél–Kádár-korszakban megírta, és el is mondhatta... mindhiába.)
EZ ÚJABB NEGATÍVUMTÓL MÁR-MÁR BOLDOG LESZde csak egy pillanatra (hiszen nem feledkezhet meg arról, hogy mazochistának öröm nem lehet kelléktárában, nincs a repertoárjában). Aggodalmát sportszerűen betartva nap mint nap karbantartja, egy pillanatra sem lankad. Elveszettségében a helyét kutatgatja, de így is menetrendszerűen hoppon és céh nélkül marad. Mert az írók között ő előadóművész, az előadóművészek között író, és a humoristák között se az... A festők között se szobrász, kafkai sorsa van (nem a Margitkára gondoltam). A csehek között német, a németek között zsidó, a palesztinok között síita. (Besorolhatatlan.) Többen támogatnák, ha egyszemélyes műfaja mellett egyszemélyes érdekszervezetet vagy pártot alapítana? (Egyediségének erénye pont a hátránya?!)
KIHEZ IS VAN TULAJDONKÉPPEN KÖZE?Hamar előkap önmarcangolóan egy Kosztolányi-idézetet. „Én senkinek érdekeit nem védem, akik – érte cserében – szerethetnének és magukénak vallhatnának.
NEM ÍROK A BOGNÁROK ÉRDEKÉBEN, A KEFEKÖTŐK ÉRDEKÉBENa színházi hangászok érdekében... a falusiak érdekében, a városiak érdekében... Kié azonban a vérem? ... a szegényeké. Nem azé a nyájé, amelyet így neveznek... a politikusok... de minden szegényé, külön-külön.” (Névtelen, neves, sok-sok, nagyon sok emberre, generációkra gondol, akiket 40 éve már, hogy szolgál a pódiumon.)
MEGHATÓDIK KÖZÖNSÉGE HŰSÉGÉTŐLaztán elszégyelli magát, hogy egy másodpercre kimozdult éncentrikus mazochizmusából, és önmagán kívül más is eszébe jutott. Erre az iszonyatos árvízre sem figyel hát oda, a mindent romba döntő gátszakadás neki nem gond, megrázó kitelepítések egész sora és annyi-annyi egyéni szenvedés, tragédia – ezeket már nem engedi be magához. Nincs hely, tetőzött, csordultig van egyéni nyavalyájával-álproblémáival. Mikor felhívást hall, hogy minden segítő kézre szükség van, tömör válasza: hogy oda ne rohanjak!
S AZTÁN MÉGIS VALAHOGY OTT VAN Lefoszlik róla egy pillanat alatt álarcmazochizmusa (a farsangnak rég vége van). El is képzeli magát azonnal a Parlamentben (nem pufajkában) gumicsizmában. Mikor ünnepélyesen őt szólítják, csónakban megy ki a köztársasági elnökhöz, akitől homokzsák helyett kitüntető figyelmet kap (mert a díj elúszott...), s amikor felzavarják mély álmából (álmodozásából), mert több mint hatvan órája alvás nélkül állt helyt a gáton, nem tudja, tulajdonképpen álmodta ezt az egészet (hogy mazochista volt egész életében), vagy ez csupán ösztönös védekezési reflexe, hogy egyértelmű kiállása után – a minőségről nem is beszélve – ne fájjon az emberek közönye, érzéketlensége, műveletlensége, mert nem várhat és nem is kap se hálát, se köszönetet ebben a földi életében. (Nagyfokú aránytévesztéssel a világot a maga sorsán keresztül ítéli meg.)
KÜLÖNBEN IS, AZ ÍRÓ NE REMÉLJEN A VILÁGTÓL SEMMIT SEM(talán Márainál olvasta ezt). Minden, amit a világ adhat – pénz, vagyon, elismerés, érdemrend –, visszahat munkájára, lelki egyensúlyára, műve erkölcsi erejére. Egyetlen rangja lehet csak, a neve. S egyetlen vagyona a világban, a műve... (Ha kitüntetnék, azt kellene magától kérdeznie: hol rontotta el??? Lehet, hogy a mindenkori hatalmaknak épp a mellőzéssel hitelessé tett „hősökre” van szükségük?)
„MAZOCHIZMUSA” ÚJRAÉLED(vagy újabb védekezési reflexe), hogy ne kelljen szembesülnie, hol él, milyen „össze-vissza kúsza szövevényben”, ez volna az, amiért ő is annyit tett?! „Forgószélben...” De aztán kritikusan magába mélyed: az árvízkárosultakon hogyan segíthetne? (Úgy, hogy Kossuth-díjából csak a pénzt tartaná meg, és a díjat küldené el?) Kiábrándult az egészből véglegesen? Vagy amilyen hülye, egy jó ügyért megint csatába megy! (Nem a díjért, eddig se azért tette.) A harag rossz főtanácsadó, az undor kézifékét kiengedheti-e??? (Hogyne! hogy mások röhögjenek...?) De hol az életműve például ahhoz az új találmányhoz képest, hogy A VAKOK IS LÁTHATJÁK MOSTANTÓL A VILÁGOT A SZÁMÍTÓGÉPEN.
MÁR VÉGLEG ÖSSZEZAVARODVA, MÉGIS KISSÉ MÉG MINDIG BIZAKODVAnem tudja, mi mondatja el vele, mazochizmusa-e vagy József Attila, hogy:„Egyedül voltam én sokáig.Majd eljöttek hozzám sokan.Magad vagy, mondták: bár velükvoltam volna én boldogan.”
