Kötetbe foglalták a budai hegyek történetét

Hegytörténet címmel látott napvilágot a napokban egy újszerű, XII. kerületi kiadvány. A kötet múlt hét pénteki bemutatóján elhangzott: a mai helyismeretet segítő információk mellett az is nyomon követhető, hogy az elmúlt korokban kik, milyen becsben őrizték meg az idők során felhalmozott kulturális kincseket, s az egykori városépítők miként aknázták ki e gyönyörű budai városrész adottságait.

Egészen a XIII. századtól napjainkig mutatja be a hegyvidéken élők építészeti, temetkezési szokásait, a lakosság szőlő- és borkultúráját, a városrész külső megjelenésének kialakulását, valamint a XIX. század utolsó harmadában tapasztalt gyors fejődést a XII. kerületi önkormányzat és a Tarsoly Kiadó gondozásában megjelent kötet.
Az itt élő Jókai Mór 1885-ben Pestet és Budát összehasonlítva a következőket írja szűkebb hazájáról: „A két testvérvárosra nézve alig van nagyobb áldomása a földnek, mint ezek a hegyek… ha látnák a pestiek reggelenként onnan a hegyekről, micsoda sűrű, barna, füsttel és porral kevert levegő-iszapban fürdik az egész város, nem mernének lélekzetet venni az utcán.” Jókait egyébként a forradalom idején Laborfalvi Róza ismertette meg a hely-lyel, akinek nyaralója volt a Sváb-hegyen. Az író csak 1858-ban vette meg a házat a kerttel, s haláláig ragaszkodott sváb-hegyi kis birodalmához.
A budai hegyek lakott részeinek története természetesen jóval korábban kezdődött. Egy tanulmány szerint az 1765-ös térképeken jelölt valameny-nyi zugligeti épület helyén ma is van ház, tehát a települési folytonosság 250 éve nem szakadt meg. Sőt az egyik legkorábbi ház, az úgynevezett Zillich major szinte változatlanul ma is épségben áll. Ez a budai barokk népi építészet legrégebbi emléke 230 év alatt csak egyszer cserélt gazdát, s 1901 óta egy család birtokában van. A kerületben található Hild József építette klasszicista villák jelentős része még ma is jó állapotban van, az Ybl Miklós tervezte „svájci villát” azonban lebontották.
Kevesen tudják, hogy a mai XI. kerülethez tartozó Gellért Szálló alatt egy temető húzódik. Mária Terézia 1775-ben megtiltotta a lakott helyen álló templomok körüli temetkezést. Így az addigi, tabáni templom körüli temető pótlására a Sáros fürdő helyét jelölték ki, ami már a következő évben megtelt. A Gellért tér elmúlt száz évének rendezései során régész egyszer sem vett részt a munkákban, így azt sem lehet tudni, hogy megbolygat-ták-e a területet. A polgári temetők helyét a XII. kerületben egyébként gyakran cserélték, a Sáros fürdő után a mai Alkotás utca, a Csőrsz utca, az Avar utca és a Hegyalja út által határolt területet parcellázták fel, majd a mai Szent János Kórház mellett húzódott a Vízivárosi temető. (Itt nyugodott Clark Ádám, Pilvax Károly és Verseghy Ferenc is.)
A Hegytörténet bemutatóján Kollega Tarsoly István, a Tarsoly Kiadó igazgatója elmondta: a kötet elkészítése jó néhány napot késett az eredeti határidőhöz képest, mert „avatott szerzői” annyira belefeledkeztek az egyes részletekbe. Hozzátette: ritkaság, hogy ilyen élvezettel készítsenek ma egy helytörténeti kiadványt.
Mitnyan György, a XII. kerület polgármestere elmondta, hogy a hegyvidéket bemutató korábbi fotó-összeállítás indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeként már több helytörténeti olvasókönyv is megjelent. Folyamatosan gondozzák és újítják fel a könyvben bemutatott emlékeket. A János-hegyi kilátó rekonstrukciója hamarosan elkezdődik, míg a „Szép svájci nő” villát is szeretnék megmenteni, s hamarosan hozzálátnak a Barabás-villa felújításához is.