időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

MAGÁNRENDELŐ

Szászi Móni
2002.01.19. 00:00

Élt egyszer réges-régen Franciaországban egy öntelt és hatalomvágyó nemes, Derüljön márki. Nevét egyébként onnan kapta, hogy szülei egészen a megkeresztelése pillanatáig hevesen vitatkoztak azon, hogy a csöppség neve Francois vagy Étienne legyen, végül a pap türelmetlenül rájuk dörrent, hogy „Derüljön már ki!”, amibe a provence-i parasztpár kissé döbbent örömmel bele is egyezett.
Amikor a márki eléggé fölnőtt ahhoz, hogy a levendulától illatozó vidéket – s vele rokonait – unalmasan alpárinak minősítse, Párizsba költözött, ahol előkelő hangzású neve és furfangos intrikái révén hamarosan bizonyos felsőbb körök meghatározó figurájává tette őt híveinek feneketlen ostobasága.
Rémülettel vegyes tisztelet övezte, amikor egy-egy társasági eseményre bevonulni kegyeskedett elmosódott aurájú, személyiségmentes hódolói csokrában püffedt pondróként pöffeszkedve. Színésznőcskék vetették magukat a Szajnába, ha a márki az előadás alatt a száját biggyesztette, írók váltak örökre analfabétává, ha művüket rossz szóval illette, filozófusok érezték magukat dadogva vizsgázó kisdiáknak a jelenlétében.
A márki néhány évig kéjes elégedettséggel fogadta a feléje irányuló imádatot, egy idő múlva azonban dühíteni kezdte a túlzott odaadás. Határozottan gonoszkodásra ingerelte, hogy mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül.
Egyre kegyetlenebb játékokat eszelt ki. Egy ízben például azon kapta magát, hogy előkelő vacsoravendégei pucéran, kotkodácsolva csipegetik a földről az általa odaszórt eleséget. Ezek után persze kénytelen volt levágni és kisütni valamennyit, de mivel a töméntelen ételmennyiséget egymaga elfogyasztani nem bírta, hát újabb vendégeket hívott, és így tovább… Végül kénytelen volt egy pástétomkészítő üzemet létesíteni, amiből viszont jól meggazdagodott, emiatt még többen kezdték tisztelni szegény márkit. Ő nem bírta tovább, és inni kezdett. Borgőzös igazságrohamaiban olykor már csaknem beismerte önmaga előtt, hogy rossz úton jár, ám józan perceiben lelke leghátsó bugyrába sülylyesztette a botor gondolatot. Ahogyan teltek az évek, a márkit egyre inkább kínozta a felismerés, hogy se kedve, se ereje nincsen újrakezdeni. Félredobta hát az önsajnálatot, és feledni indult a levendulaillatú Provence-ba, ám látogatásának híre megelőzte őt, s mire odaért, az összes virágot lekaszálták, hogy legyen mit a híres vendég lábai elé szórniuk a rajongástól áttüzesedett pillantású hajadonoknak. A halott virágokon toporogva tudta meg, hogy szülei évekkel azelőtt éhen pusztultak.
Mélységes gyászában elhatározta, hogy ezentúl segíteni fog mindenkinek. Csip-csup dolgokkal kezdte, ám megmámorosodva önnön nagylelkűségétől, egyre nagyvonalúbbá vált.
Terjedelmes könyvtára legrémisztőbb regényeit odaajándékozta egy vak kislánynak, a siketek iskolájának egy csodálatos hangú zongorát adományozott, és tömérdek türelemmel elérte, hogy egy kiváló matematikust csipkeverőnővé képezzenek át.
Makacsul fáradozott azon, hogy az embereket jobbá tegye, és maga sem értette, hogy ettől miért nem lett boldogabb.
Mert ki is ő valójában? Egy szegény provence-i parasztfiú, ki önerejéből küzdötte föl magát, az élet volt az ő tanítómestere, és lám, e hálátlan, ostoba véglények mégis torz tükröt tartanak elébe.
Ily kétségek között halt meg szegény márki nyolcvanöt éves korában. A mennyország kapujában Szent Péter megkérdezte tőle:
– Hát te meg ki vagy?
– Derüljön márki...

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.