Attak

Kivégezzük! – üvöltötte kora reggel a balos számítógép-buherátor, s a tervet, amely a Dögöljön meg a Magyar Nemzet! munkacímet viselte, rögvest közkinccsé tette a világhálón.
És a gusztustalanság hódító útra indult. Legelébb a liberális számítógép-buherátorok kaptak szagot. Helyreáll a szólásszabadság, mert végre befogjuk a fasiszta polgári média pofáját – írták egymásnak boldogan, és nem felejtették el hozzátenni, hogy így jár mindenki, aki másként gondolkodik, mint a másként gondolkodók. Estére pedig már a legeldugottabb falvak teleházaiban is ismerték a módszert, amellyel meg nem történtté tehető a Magyar Nemzetet című jobboldali próbálkozás.
Ravasz ötlet. Agyafúrt. Meg persze pitiáner is, de ezt mi már rég megszoktuk. Mert arról van itten szó, hogy az egyetlen nem utódpárthívő napilapot az előfizetési akciójával kell tönkretenni. Vagyis minden becsületes szocialista érzelmű honpolgárnak most az a feladata, hogy telefonon felhívja a terjesztési osztályt, bediktálja a lakcímét, megvárja a jelentkezési lapot, amit természetesen nem küld vissza, majd röhög a markába, mert egy postaköltséggel közelebb került ahhoz a hőn áhított állapothoz, amikor már nem lesz, ahol leírnák azt a négy betűt: M, SZ, M, P.
És ezt internethasználó, szellemi erejük teljében lévő, modern fiatalemberek szülték világra. A korosztálytársaim. Ahelyett, hogy inkább a Diákhitel Rt. diktatórikus – az APEH fenyegető rémét emlegető – egyoldalú üzletszabály-módosítását, vagy a kereskedelmi bankok hitelkamat-növelését előrejelző betétkamat-emeléseit elemezgetnék.
De hát zavaros időket élünk: én munkanélkülivé teendő dísznáci vagyok, mert le merem írni, hogy nem a baloldalban látom a jövő garanciáját. Kiss Elemér meg miniszter.