Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy egy kormányfő milyen meggondolások alapján választja ki minisztereit. Ebben a választásban minden bizonnyal nemcsak meggondolások, hanem kényszerűségek is szerepet játszanak, a győztes párton belüli erő- és érdekcsoportok kívánságai, a koalíciós partner követelései.
Valószínű tehát, hogy nem minden miniszter alkalmas a posztjára, de a régi mondás szerint, akinek Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá. Máig emlékezetes számomra, hogy a derék Bodor Pál, a még derekabb (és mindig merészen ellenzéki) 168 Órában minő válogatott szavakkal köszöntötte és méltatta az első szocialista–szabad demokrata kormány minisztereit és elnöküket. Az akkori Diurnus szerint, aki régi mestere a szavaknak: „Horn egészséges férfi, aki… meg sem kísérel bronzszoborként vonulni netán a történelembe”. A „finom” gúny, a bronzszoborral kapcsolatban a halott Antall Józsefre vonatkozik, aki azóta a baloldali tollnokok szerint, a mostani nagy ellenlábashoz képest, igazi demokratának és úriembernek bizonyult. (Utólag.) Horn pedig, lám, elmúlni látszik. Helyébe Medgyessy Péter lép, róla sok szépet hallunk még az elkövetkező időkben.
De van itt az élvonalban egy régi ismerős, Kuncze Gábor, akit Diurnus, anno 1994-ben, így méltatott: „Alaposan megfigyelte, hogy aki lejáratta magát, aki léggömbként elszállt, aki csak a saját tenyeréből akarta megjósolni az ország jövőjét, aki rögeszméinek, hiúságának vagy megalomániájának rabja lett, aki belegabalyodott a cikornyáiba, aki nagyon fennhordta a politikai szimatát, akit elrontott a gőg, aki belebukott kényszerszövetségeseibe, aki lebasáskodta fegyvertársait, annak példájából milyen tanulság vonható le.”
Ez megint negatív dicséret. A negatívum ismét csak Antall, akinek legnagyobb bűne valószínűleg az volt Diurnus szemében, hogy nem kedvelte Bodor Pált. A később művelődési miniszterként csúfosan megbukott „borzas, ártatlan képű, a politikai morálban kíméletlen” Fodor Gábor „sugárzó” (volt). Baja Ferenc is derék, Békesi László nem kevésbé, Keleti György pedig „nem ismeri a pánikot” stb., stb.
Ezek szép emlékek. De várjuk meg, mit ír a mostaniakról a 168 Óra, a született ellenzéki lap. Vajon kiderül-e, hogy hasonló jó kormánya még nem volt ennek az országnak.
Valamelyik tárca várományosa néhány héttel ezelőtt a Népszabadságban közzétette Antall Józseffel kapcsolatos személyes emlékeit. Az emlékezés lényege az volt, hogy eddig nem akart előhozakodni azzal, mennyire tisztelte és irigyelte őt ez az Antall, intellektuális függetlenségéért, civil kurázsiáért, káprázatos szabad életútjáért. Egy alkalommal – már miniszterelnökként – szinte esengve kiáltott utána. Na most, nemrégiben egy (ellenzéki) társaságban szóba jött ennek a miniszteri bársonyszék-várományosnak a neve. Többen alkalmasságát vitatták, amire valószínűleg rövidesen amúgy is fény derül. Az érdekes az, hogy a különböző vélemények szerint miért nem kellene erre az úrra rábízni a magas (és sok munkával járó) tisztséget.
Valaki így kezdte: Sohasem viselt hivatalt, vezetői gyakorlata egyáltalán nincs.
Mire más: Nem csak gyakorlata, gerince sincs. S egy kissé vénecske már ahhoz, hogy pótolja eme hiányt.
A harmadik: Azt mondják egyébként, hogy lusta, mint a lajhár. Ebben szinte megközelíti Fodor Gábort, aki fiatalosan és borzasan lusta.
A negyedik: Bármilyen vénecske, otthagyta feleségét egy nála harminc évvel fiatalabb nőért. (Ez egy sajátos szempont. Más felfogásban ugyanis, aki képes egy nála harminc évvel fiatalabb hölgy meghódítására, az talpig férfi, mint – lásd fentebb – Horn Gyula.)
Az ötödik: Ő írta a legunalmasabb darabot, amit valaha láttam.
Ez el is döntötte a vitát.
Bár szerintem a legunalmasabb darab olyan produkció, amely nem mond ellent a miniszteri tisztségnek. (Bár egy másik – nem unalmas – drámaírónak nemrégiben azt rótta fel a sajtó, hogy miért nem maradt a kaptafánál.)
Hogy hány évig ül majd a bársonyszékben ez a kaptafától elszakadt, független (és unalmas) úr, én nem tudom…