Földügyi aduászok

Sokan könnyen úgy vélhetik, különösen a felületes szemlélők, hogy a hazai földek és azok sorsa jó kezekben van, illetve került a kormányváltással. Vagy legalábbis jó irányba terelgetik azt. Azért lehet könnyen erre az álláspontra helyezkedni, mert a földtörvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény – egyelőre csak tervezett, de valószínűleg változtatás nélkül elfogadandó – módosításai közül az agrártárca új vezetése kiemelte azt a passzust, amely a gazdasági társaságok számára is biztosította volna a földvásárlás jogát. A rendelkezés alkotóinak és az arra rábólintóknak valószínűleg sok fejfájást okozott a döntés meghozatala. Ennek ellenére a lépés mindenkit váratlanul ért. De így is jó, majdnem tökéletes húzás volt, ismerjük el.
Az agrártárca ugyanis nem tehetett mást, annak ellenére, hogy még miniszterjelölt korában Németh Imre többször is hangoztatta, ha győznek, a gazdasági társaságok számára is biztosítják a földvásárlás jogát, mégis el kellett állniuk ebbéli szándékuktól. Mivel így tettek, valószínűleg elébe mentek a határozat miatt fellángoló vidéki villongásoknak. Mert ott a parasztember még mindig magának akarja a földet, nem másnak.
A bejelentett módosítások jó része azonban megvalósulni látszik, és jelentős könnyebbségeket biztosít a társaságoknak. Azok előrébb sorolódtak a földbérleteknél, hiszen a változtatások szerint első helyre a föld használója kerül, amely bérlet esetén túlnyomórészt társaságot takar. Utánuk következik a helyben lakó szomszéd, majd a helyben lakó. (E két kategórián belül alkategóriák is léteznek, itt az első helyen a családi gazdaság, a regisztrált termelők, végül a gazdasági társaságok következnek.) Megváltozik a földek elővásárlási sorrendje is, első helyre a tényleges használó kerül – amennyiben társaságról van szó, akkor tagját, tulajdonosát vagy részvényesét illeti az elővásárlás joga –, őket követik a szomszédok és a Nemzeti Földalap. A bérleti és vásárlási sorrendek megváltoznak, a családi gazdaságok földvásárlási kedvezményei azonban fennmaradnak – bizonyos kereteken belül. A túlzott földbirtok-koncentráció elkerülése érdekében egy közigazgatási határon belül a Ptk. szerinti közeli hozzátartozók tulajdonában lévő birtoknagyság ezer hektárban, illetve az adott terület huszonöt százalékában maximálják.
Az ellenzéki oldalról sztálingrádi győzelemként, a kormányoldalról viszont teljes konszenzusként értékelt tervezetek azonban tartalmaznak még egy fricskát, talán azért, mert ígérgetni nem lehet hiába. Az kiderült, hogy a törvénymódosítások a legélesebb kritikát a gazdasági társaságok érdekvédelmi képviseletétől, a MOSZ-tól (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége) kapták, valószínűleg azért, mert tagjaik ezzel elesnek a korábban beígért földvásárlási lehetőségtől. Cserébe ezért bekerült a módosító indítványok közé, hogy ha ők nem is, de tulajdonosaik, tagjaik és esetleg részvényeseik vásárolhatnak földet – klientúraépítésről ezután ne beszéljünk. A megoldás szellemes, gombot alig lehet varrni rá. De érdemes. Mert ez a módosítás pusztán magába nem kerülhet elfogadásra, minimum arról kell rendelkezni, hogy apportként ne – de semmilyen más formában se – lehessen bevinni a társaságokba. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy a tagok, tulajdonosok az adott terület közigazgatási határain belül összesen hány hektárnyi földet vásárolhatnak meg, mondjuk a túlzott földbirtok-koncentráció elkerülése végett. Mert jelenleg nincs kikötve számukra felső határ. Ha a jelenleg érvényben lévő háromszáz hektárban gondolkodunk, akkor „jó”, akkor azonban nem, ha a társaságok ily módon birtokolható, megszerezhető, művelhető területeinek felső mértékét nem határozzák meg pontosan, vagy legalább hozzávetőleg. A szabad vásár ugyanis még inkább kiütheti a nyeregből a családiban gazdálkodókat, akiknek, ha szétnéznek és azt látják, minden megvásárolható terület elkelt, a családi gazdaságok támogatásainak megtartása című ígéret üresnek tűnhet. Persze rögzíteni kellene azt is, hogy a cégek tagjai a megvásárolt földeket tényleg társaságuknak adják birtokba, és nagyot gondolva ne kezdjenek hirtelen saját gazdálkodásba. Azt is ki kellene találni, hogy mi történik a tagok, tulajdonosok, részvényesek által megvásárolt termőterületekkel, hisz az magántulajdonba kerül akkor, ha az adott cég bármilyen okból megszűnik.
Előállhat az a helyzet is, hogy a társaságok „képviselőinek” elég lesz egy kisebb darab földterületet megszerezni, és elővételi joguk lesz egy egész, akár több száz hektáros táblára is. Az elővételi és -vásárlási jogok miatt a szomszéd fogalmát sem ártana tisztázni, mert ha egy tábla a szomszédos közigazgatáshoz tartozó táblával határos, akkor ott a családi gazdálkodók már nem rúghatnak az előbb említett megszorítás miatt labdába, és a pálya – végül is focivébé van – ismét a társaságoké.
Sok tehát még a lebegő kérdés, a kormány lassan formálja a módosító tervezetek végleges formáját, az ellenzék pedig ugrásra kész, hogy lecsapjon a hibákra. És egyikük sem gondolja komolyan, hogy szépen lassan megszületnek és érvénybe lépnek a módosítások. Olyan ez, mint – a téttől eltekintve – egy szép ultiparti. A lapok leosztva, néhány bemondás már megtörtént, jó lap van mindenkinél, de a talon még az asztalon van, és ha bárki felveszi, könnyen lehet, hogy következőre piros húsz-száz ulti, terített redúrtmarsot mond. A legnagyobbat, ami nem lehet űberelni.