Játék határok nélkül

Valami elképesztő internacionalista zűrzavar van a futballvilágban, én még ilyet nem láttam. Ül az ember a televízió előtt, nézi a vb-meccset, hogyan szaladgálnak, lökdösődnek, ordítoznak a gyerekek, közben persze áhítozik a gólra, csak minél többet, minél szebbet… Mondom, ül az ember a tévéfotelben, és eszi a sárga irigység, milyen jó is lenne Mexikóban vagy Dániában élni, esetleg Kamerunban – egész évben kijárhatnánk a bajnoki meccsekre, nézni ezeket a zseniális fickókat. Erre megszólal a riporter, tudjuk-e, hogy a kameruni csapat egyik fele Skandináviában játszik, a másik Észak-Olaszországban, a kapus Belgiumban véd, a beállós és a söprögető meg török együttesekben szokott felbukkanni, néha Portugáliában. A kameruni válogatottban alig akad Kamerunban játszó futballista, ahogyan a dánban sincs sok igazolt dán, a brazilban brazil, és így tovább.
Ha keverem is kicsit, a lényeg a totális káosz. Szerepel mondjuk a világbajnokságon nyolc Ajax-futballista, de csak egy-kettő játszik a hollandoknál, a többi hét valahol máshol – pedig hát elméletben holland csapat az Ajax. Folytathatnám. A vb-re összekolompolt nemzeti válogatottak tagjai amolyan világcsavargók, vándormuzsikusok, szertelen legények, akiket csak a vb vagy az Európa-, Afrika- (satöbbi) bajnokság kovácsol össze nagy néha.
Lassan idehaza is hasonló a helyzet. Szlovák, brazil, román futballisták kergetik a labdát a magyar „nemzeti” bajnokságban. Őrület.
Egyszer beszélgettem Dalnoki (Puha) Jenővel. A következőket mondta: „A Fradiban kezdtem, onnan is adtam le a szerelésemet, közben eltelt húszvalahány év. Később edző lettem ugyanitt. Boldog voltam, hogy ott lehettem, ma is az vagyok…”
Hol van már az a világ!