Röviden

–
2002. 06. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Segélykérő levél a Duna TV-től
Medgyessy Péter miniszterelnök közbenjárását kérte az intézmény forgótőkehiányának rendezéséhez Pekár István, a Duna Televízió elnöke. Pekár lapunknak elmondta: szeretnénk, ha a kormány a lehető leghamarabb átutalná a kétmilliárd forintos forgótőke-juttatást a Duna TV-nek. Mint mondta, állnak a közszolgálati médiumok tevékenységét vizsgáló parlamenti albizottság és az Állami Számvevőszék vizsgálata elé, hiszen gazdálkodásuk tökéletesen átlátható, világos. Leszögezte: nincs csődhelyzet, de a soron kívüli forgótőke-juttatást fontos megkapniuk a vizsgálatok előtt, hogy ősztől is zökkenőmentesen tudjanak tovább dolgozni. (D. F.)

Mazsihisz: köszönet az egyik nagy párttól
Levélben köszönte meg „az egyik nagy párt” a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, hogy a zsidó szervezetek az országgyűlési választások előtt semmilyen módon nem befolyásolták híveiket, sem egyházi, sem világi rendezvényeken – adta hírül a Szombat című folyóirat. A lap júniusi számában megjelent hírt Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató szerdán megerősítette az MTI-nek. Azt, hogy melyik pártról van szó, sem az igazgató, sem a folyóirat nem közölte. A Szombat cikke szerint a levélről Tordai Péter elnök tett említést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége május 5-én tartott közgyűlésén. (MTI)

Magyar hírtelevízió indulhat
Valóban felmerült egy magyar nyelvű hírtelevízió létrehozásának gondolata, ám a munka még a tervezési fázis elején tart – közölte tegnap Krasznai János, a Filmmúzeum nevű tévéadó főszerkesztője, a Népszabadság információra reagálva. Elmondta: az ügyben felvették a kapcsolatot Bence György filozófussal, aki garancia lehet arra, hogy újszerű, korrekt tájékoztatást adó csatorna induljon. – Ha független tájékoztatási eszközként képes működni, úgy van létjogosultsága egy ilyen televíziónak, ezért érthetetlen, hogy már most, bármely politikai oldalhoz sorolják az adót – fogalmazott. A Filmmúzeum átalakításáról szóló lapértesülést cáfolta. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.