Milyenek voltak az Árpád-házi királyok?

Székesfehérvárott az 1848-as szabadságharc idején, artézi kút fúrása közben egy kőkoporsót találtak. Később még jó néhány hasonló kőkoporsó került elő, bennük csontmaradványok. A temetkezési helyet sejthetően a törökök dúlták fel, és mint az utólagos vizsgálat kimutatta: király- és hercegsírok voltak benne. Ily módon – a véletlen közreműködésével – jutottak a régészek Árpád-házi királyaink temetkezési helyének nyomára. Igaz, néhány uralkodónk egy-egy maga alapította monostorban kívánt nyugodni, nem Fehérvárott: I. András Tihanyban, I. Béla Szekszárdon, Szent László Nagyváradon. I. Géza királyunk ugyanakkor Vácott, IV. Béla Esztergomban – a ferences templomban –, míg a fiatalon elhunyt Kún László Csanádon van eltemetve.
A lovagkirályról egy legenda is fennmaradt, miszerint ő Váradon kívánt nyugodni, ám a koporsóját szekéren szállító udvarnép habozott, nem volna-e jobb a közeli Fehérvárott eltemetni Szent Lászlót. Miközben a menet megpihent, a szekér egyszer csak magától megindult Várad felé, alig értek a nyomába. Ekkor a király holttestének kísérői „látván a csodát, hogy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta, hálát adva annak, aki csodálatos az ő szent hajlékában, útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették…”
Hajdani uralkodóink földi maradványaiból csak I. Andrásé és III. Béláé maradt meg viszonylag épségben.
Utóbbinak még a koponyája is, és ennek segítségével sikerült az arcvonásait is rekonstruálni. A feljegyzések szerint Árpád-házi királyaink általában magas termetűek voltak, keskeny arcukban jellegzetes „sasorr” ült. Ennek részben ellentmond az államalapító királyunkról, Szent Istvánról fennmaradt dokumentum, miszerint ő „termetre kicsiny, lélekre nagy” lett volna. A történészek szerint így is lehetett valóban, és az Árpád-házi királyok csak később kezdtek „megnyurgulni”, a német, szláv, bizánci, normann, francia és egyéb királyi házakkal való vérségi kapcsolatok következtében. Ami a keskeny arcot illeti, ez jól megfigyelhető Szent István koronázási palástjának képén, ugyanígy a szépséges Szent László-hermán, de a lovagkirály leányáról, Piroskáról – aki Komnenosz János bizánci császár felesége volt és Eiréné néven lett az ortodox egyház szentje – fennmaradt ábrázolásokon is.
III. Béla, akinek a csontváza épségben fennmaradt, csaknem két méter magas volt. Ami pedig a Váradon eltemetett lovagkirályt illeti, a Szent László-ének világosan elárulja róla: ő „Válladtul fogva mindenkinél magasb” volt.
A szájhagyomány úgy tudja, az Árpád-házi királyi családnak volt valamilyen titokzatos, öröklődő betegsége, aminek következtében közülük a legtöbben fiatalon, harmincéves koruk körül meghaltak. Az ismert és pontosan azonosított csontleletek antropológiai és egyéb vizsgálata azonban ezt nem igazolta. Valóban voltak királyaink közül olyanok, akik ifjan hunytak el, de Szent István közel hetven, Szent László ötven, III. Béla és II. András majdnem hatvan esztendeig élt. Ugyanígy IV. Béla, aki hatvannégy éves korában halt meg.
A vizsgálódások arra mutatnak, hogy az ifjan elhunyt Árpád-házi királyok tragédiáját nem valami titokzatos és örökletes kór, hanem az akkori életmód következtében súlyos reuma vagy köszvény okozhatta. Könyves Kálmánnak fennmaradt a „varázsgyűrűje”, amit köszvény ellen viselt. Az ő halálát egyébként súlyos, fájdalmas és a dalmát orvosa által alaposan félrekezelt középfülgyulladás okozta. Csontmaradványain a tébécé nyomai is felismerhetők.