Furcsa kijelentések a célegyenesben

Köln. Olyan szoros eredményt hozott a német parlamenti választás, amelyre a köztársaság történetében mindössze háromszor volt példa. A világháborút követő első szavazás alkalmával, 1949-ben 1,8 százalék választotta el egymástól a szociáldemokratákat, valamint a kereszténydemokratákat, és segítette kancellári székbe Konrad Adenauert. Huszonhárom esztendővel később az SPD – Willy Brandt vezetésével – 0,9 százalékponttal lett a parlament legerősebb frakciója. 1980-ban a két nagy néppárt közötti különbség 1,6 százalékra rúgott, és ezzel a CDU–CSU első, Bajorországból származó kancellárjelöltje, Franz-Josef Strauss vereséget szenvedett Helmut Schmidttel szemben.
Az idei választáshoz vezető út két, merőben különböző szakaszra oszlott. Kezdetben minden jel arra mutatott, hogy az SPD–Zöldek-kabinet mérlege befolyásolja a polgárokat: a gazdasági recesszió, a munkanélküliség, az egészségügy problémái – a többség gyengének tartotta a Schröder-kabinetet. „A folytatás eseményei azután más irányba terelték az emberek figyelmét” – szögezte le az Allensbach véleménykutatóintézet ügyvezető asszonya, Renate Köcher, célozva az Elba okozta árvízre, az újdonságnak számító tévépárbaj hatására, majd a kancellár háborúellenes húzására az USA Irak-politikája kapcsán.
Schröder egyszeriben határozott menedzseri adottságokat csillogtathatott meg, és a „szocik” megkezdték addigi hátrányuk ledolgozását. Két, általános figyelmet keltő esemény hatását az utolsó pillanatig tanácstalan választókra csak a későbbi vizsgálatok tudják majd kimutatni. A liberálisok elnökhelyettese, Jürgen Möllemann az izraeli miniszterelnök, Saron politikáját kritizálva és e bírálatot összekötve a Német Zsidók Központi Tanácsának alelnöke, Michel Friedmann elmarasztalásával nehéz helyzetbe hozta az FDP-t. A német múlt ismeretében fatális melléfogás olyan szórólapokkal operálni, amelyek antiszemita benyomást kelthetnek. A liberálisok elnöksége komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy még a mai nap folyamán megválik Möllemanntól. A szövetségi igazságügy-miniszter asszony, Herta Däubler-Gmelin egy nyilvánosan tett szerencsétlen kijelentéssel rontotta tovább a különben is fagypontra jutott német–amerikai viszonyt. Szakszervezeti vezetők előtt így kommentálta az amerikai elnök háborús terveit: „Bush a belpolitikai nehézségekről akarja elterelni a figyelmet. Kedvelt eljárás ez. Már Hitler is megcsinálta.” A regionális Schwäbisches Tagblatt lehozta e kijelentést, és kirobbantotta a botrányt. Washington természetesen azonnal tiltakozott, és az amerikaiak felháborodását az sem befolyásolta, hogy Gerhard Schröder személyes, magyarázkodó levelet küldött Bush elnöknek, azt hangoztatva, hogy a miniszter asszony „állítólagos” kijelentése őt magát is mélyen érintette. Teljesen függetlenül az új kormány összetételétől, a Berlin–Washington viszonyban bekövetkezett mélypont áthidalása a kabinet egyik legégetőbb feladatát jelenti majd.
Az amerikai kormány a második egymást követő napon bírálta Herta Däubler-Gmelin kijelentését. Condoleezza Rice, az amerikai elnök biztonságpolitikai tanácsadója a Financial Times Deutschlandnak (FTD) adott interjújában ,,mérgezett klímáról” beszélt Németország és az Egyesült Államok között.