Levelek Pestről és Budáról

Nádor István, nyugdíjas tanár (Budapest): Megdöbbenéssel hallottam, hogy a jászladányi Dankó István, a helyi polgármester vezette önkormányzat döntése ellen a cigány kisebbségi önkormányzat protestál és ezt Magyar Bálint liberális minisztériuma az alapítványi iskola bezárásával támogatja. Az indok: „Kirekesztik a cigány gyerekeket a fizetős alapítványi iskolából, merthogy itt bizony hozzá kell járulni a szülőknek is a költségekhez, és ezt nem minden jászladányi család bírja el. Hol itt az esélyegyenlőség?”
Ismerőseim gyerekei a Lauder alapítványi iskolába járnak Buda legszebb környezetében, a Budakeszi útra. Megnyitását hatalmas ovációval fogadták a kereskedelmi tévécsatornák, és áradoztak a balliberális lapok.
Mindegyik kitért arra is, hogy a gyönyörű környezetben, a város központjából távol, a minden igényt kielégítő felszereltségű intézmény: a kis tantermek természetes és mesterséges fényeitől a nyelvtanárok tömegéig optimális lehetőséget biztosít a közeli Pasarét és a Rózsadomb körüli gyerekeken túl a városból érkezőknek is. Fogad általános iskolás tanulókat Gyálról, Kispestről, Kőbányáról is, és a rosszmájú feltételezésekkel szemben nem csupán zsidó származásúak járhatnak ide. Nincs feltétel azon túl, hogy valaki el tudja vinni a reggeli munkakezdés előtt gyermekét a zsúfolt városon keresztül, mondjuk Kőbányáról vagy Újpestről a válogatott tanárokkal működő elemi iskolába. A kérdés: hányra járhatnak a szülők dolgozni? Bizonnyal nem reggel hatra és nem három- műszakosok. Aki arra közlekedik, láthatja, hogy csupa luxusautóval érkeznek a csemeték. A tantestület tagjai sem a nemzet napszámosai. Kevesen tudják, hogy az alapítványi iskola gyermekenként kétszázezer forintjába kerül egy családnak. Az állam ugyanennyivel támogatja az ide járókat mindannyiunk pénzéből, a költségvetésből, és ennyivel járul hozzá évente az alapítvány is. Abban a környezetben, ahol egyetlen négyzetméternyi alapterület manapság négy–hatszázezerbe kerül. A főként villákban lakó családok nagy része tehát nem a társadalom perifériáján élőkből verbuválódik. Nem véletlen, hogy a Lauder iskola nem Jászladányban épült meg, mert ott ilyesmiről szó sem lehetne.
Pedig a két iskola csupán abban különbözik, hogy az egyik a Budakeszi úton van, a másik Jászladányban. A megítélés különbözősége jól mutatja a kettős mérce tarthatatlanságát hazánkban.
Ami pedig Magyar Bálintot illeti, nem a mait, hanem a középiskolást, tudni kell, hogy a Fazekas Gimnázium diákja volt. Nem a körzetben laktak, hanem távol az iskolától. Mégis tudták a szülők, hogy ide kell íratni, mert itt kiváló tanárok tanítanak. Még fizetni sem kellett, mert az akkori politikai vezérkar gondoskodott róla. Hogyan? Úgy, hogy néhány budapesti középiskolát nem a kerületi tanács pénzelt, hanem a főváros! Innen jóval több pénz kaptak, úgyhogy ezekben az intézetekben a heti 22, majd 18 óra helyett csak 12 volt kötelező. Természetesen a tanárok itt is annyi órát adtak, mint másutt, csakhogy ez túlórában történt, és így fizetésük másfélszer, kétszer annyi volt, mint például a közeli Vörösmarty Gimnáziumban, ahol közismerten konzervatív szellemiségű pedagógusok dolgoztak. Félpénzért…
Így a Fővárosi Tanácshoz tartozó iskolavezetés könnyen elérhette, hogy a legjobb tanárok közül válogathasson. És a tanulók sem akárhonnan érkeztek. A „politikai elit” gondoskodni akart saját utánpótlásáról. Nem véletlen, hogy Magyar Bálint és Thürmer Gyula osztálytársak voltak, pedig egyikük sem lakott a Fazekas közelében. Ennyit a baloldali esélyegyenlőség kiemelkedő harcosairól.
*
Bozzai Attila (Budajenő): Megrökönyödve olvastam Végh Alpár Sándor cikkét a Magyar Nemzet augusztus 30-i számában Budajenő alpolgármesteréről. Szavai nyilván őt minősítik. Ön – akaratán kívül – úgy jár, mint az egyszeri ember, aki betér egy kocsmába szomját oltani, s pont egy zaftos verekedés kellős közepében találja magát. Mire észbe kapna már rá is szakadt az első nagy pofon. A „verekedés” mostanság közelít a tetőfokához, a választásra való felkészüléssel. A tét, hogy kis falunk, Budajenő, falu maradjon, avagy a mostani alpolgármester hatalomra kerülésével elinduljon egy visszafordíthatatlanul silány úton. A terv, hogy az 1300 lelkes községet kb. a duplájára duzzasszák, a ma oly divatos lakóparknak csúfolt ostobasággal. A másik oldal békességet szeretne, nyugalmat, legelésző lovakat, hajnali kakaskukorékolást, egymásra odafigyelő szomszédokat. Szóval semmi különlegeset. A szó alázatos, nemes értelmében.
Engedje meg, hogy megkövessem neveletlen alpolgármesterünk miatt. Már hatalomra kerülése körül is jogviták vannak, de mivel én a „másik” oldalon állok, nem szívesen minősítem ténykedését. A néhány lelkes barátommal közösen szerkesztett, hetente megjelenő „Krónikánk” legutolsó számában tájékoztatjuk a falu közvéleményét és egyben véleményünket az Önt ért atrocitásról.
*
Tarcsai Nikolett, 16 éves gimnazista (Budapest): Most, a közelgő választások előtt Demszky Gábor megnyugodhat(?): A hatalomféltésből elkövetett hirtelen budapesti útfeltúrások és közlekedési nehézségek miatt zúgolódó, agymosott emberek a választásokig elfelejtik, mekkora nehézségeket okozott mindez a számukra. Így az amerikanizált választópolgárok most is Demszky mellett állnak majd ki. Feltéve, ha egy éppen fontosabb reality show el nem vonja őket az urnához való járulástól, s persze, ha még a chipstől még meg tudnak mozdulni! Szeretném megköszönni a főpolgármesternek a „dolgozó nép nevében”, hogy az amúgy is rossz útrendszerrel rendelkező Budapest és agglomerációja most az egy-másfél-két órás munkába utazást kénytelen félórákkal megnövelni, elvégre gyönyörű fővárosunknak éppen most kell megújulni.
Vajon miből fedezi e hatalmas költségeket, ha a vakondtúrásos fővárosra még a pénzes turisták se voltak kíváncsiak az idén? Csak nem az elmúlt tizenkét évben megspórolt összeg kis hányadát ajánlja fel most e kampánycélra? Érthetetlen, hogy évek munkáját miért ilyen sürgős most néhány hónap alatt bepótolni.
Van egy új játékötletem a balliberális kereskedelmi csatornák részére. Megvalósítása estén garantált a siker! A címe: Demszky Gábor egy napja középosztálybeli dolgozóként – mondjuk pedagógusként – a 2002-ben megújuló fővárosban. Képzeljük el, amint Gábor bácsi felkel hajnali háromnegyed hatkor, megborotválkozik, hogy valamennyire emberi benyomást keltsen, majd felöltözik kopott, előző rendszerben külföldről beszerzett farmerjába, agyonmosott ingébe, majd, hogy meg ne fázzon, nagyapjától hátrahagyott szürke mellényt húz fel. Reggelizni nincs idő, a főváros közeli település buszmegállójába rohanvást még bedob egy feketekávét éhgyomorra. A hat húszas buszt lekéste, több perce ácsorog főhősünk a megállóban. Húsz másodpercenként órájára pillant, később feltűnik egy zsúfolt járat, sikerül felpréselnie magát. Menet közben már tudja, fél nyolcra nem ér be, hogy megírhassa a vázlatát a fizika órára. Álruhás főpolgármesterünk végül nyolc óra után néhány perccel „beesik” az egyik belvárosi iskola második emeletén tartandó órájára. Diákjainak negyede még nem ért be. Ő belekezd mondókájába, ám az útépítő munkások és gépek zaja miatt semmit sem hallani. Neki azonban még a fülében csengenek a buszon, villamoson, munkahelyen hallottak: „a … Demszky mindent feltúrt, megbolygatott, miatta van minden…”
A játék vége: Demszky bátyó magára veszi szocreál ballonkabátját, és feltűnés nélkül lelép a közélet színpadáról…