A poszterek győztek

A mostani baloldali választási győzelem egyre nyilvánvalóbban megmutatta azt, hogy erőteljes kampány, komoly pénzbefektetés nélkül aligha lehet ma Magyarországon választásokat nyerni. A főváros hídjait, főútvonalait hetek óta ellepő gigantposzterek, a mosolygós MSZP–SZDSZ-összefogás az erőt, a biztonságot sugallta. Azt, hogy hány százmillió forintba kerülhetett az utcára kivitt látványos kampány, talán soha nem tudhatjuk meg. Az biztos, hogy a Fidesz–MDF és egyáltalán a polgári oldal jelöltjeinek népszerűsítésére láthatóan nem volt annyi pénz, mint a baloldalnak. Egyetlen jól felépített, választókra hatást gyakorló plakátot sem találhattunk a polgári oldal jelöltjeiről. Míg a szocialisták miniszterelnököt, pártelnököt vonultattak fel főpolgármester-jelöltjük mellett, s hasonló módon tettek a szabad demokraták is, addig Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt látszólag egymagában indult, és végül valóságosan magára maradt. Bár Schmitt Pál a nulláról indulva mindössze tizenegy százalékkal maradt le Demszky Gábortól, azért azon érdemes elgondolkodni, hogy Magyarországon egyetlen párthoz sem tartozva lehet-e ügydöntő választást nyerni.
Medgyessy Péter miniszterelnök a választás estéjén ugyan a bizalom szavazásáról beszélt, itt inkább a zseniális félrevezetés, az előzetes beetetés utáni szavazásról beszélhetünk. Bár a kormány az eltelt tizenkét évhez képest példátlanul erőszakos politikát folytat, a hivatalokból, a közintézményekből, a közszolgálati médiából kisepri a hozzá nem tartozókat, a végrehajtó hatalmat felhasználva „inkvizíciós” pereket készít elő, ennek ellenére betartva ígéreteit, a népnek kifelé nyugdíj-kiegészítést osztogat, béreket emel, s tovább ígér. Számításai bejöttek, az emberek jelentős része nem a szemének, a tapasztalatainak hisz, nem a főváros katasztrofális közlekedésének, a szennyezett levegőjű, koszos Budapestnek, a labilis közbiztonságnak, az egyre romló lakáshelyzetnek, hanem bül-bül szavú Demszky Gábornak és társainak.
Tény, hogy fél Buda odalett, a polgári erők fellegvárában rést ütöttek, a XI. és a II. kerület az MSZP-é és az SZDSZ-é lett. Hiába fejlődött és kapott új arculatot Rózsadomb lábainál a régi gyárváros, helyén a Millenáris Parkkal, hiába indult el, folytatódott a közérzetjavító építkezés a Fehérvári út környékén és az egyetemi városban, ha az emberek inkább a civakodást tapasztalták a polgári oldalon. Nem tudom, hogy ezt a megosztottságot miként lehetett volna elkerülni.
Annak persze örülni kell, hogy Óbuda és Újpest megtartotta jól bevált, polgári beállítottságú vezetését, ez Tarlós István és Derce Tamás személyes népszerűségének is köszönhető. Pesten, Zuglóban az MSZP–SZDSZ-összefogás hiányának tudható be, hogy a szabad demokrata polgármester asszonyt felváltotta a polgári győztes, Rátonyi Gábor. Mondhatni, itt a polgáriak ütöttek rést a szocialisták fellegvárában.
Eltelik majd újra négy év, amíg sokan rájönnek a fővárosiak közül: túlgyőzte magát a baloldal, s kiderül, hogy az ígéreteinek elfogyott a gazdasági háttere. Addig meg a Mester utcában továbbra is sorban állnak százak az adományokért, a Moszkva téren kenyérért, meleg levesért toporognak a szegények. A tél közeledtével zsúfoltak maradnak a hajléktalanoktól az aluljárók, a vasútállomások várótermei, a kapualjak, a híd alatti beszögellések.