Az Európai Unió klímapolitikájában jól tetten érhető az a megközelítés, hogy a hosszú távú stratégiai tervezés helyett gyakran mindent, azonnal akar megvalósítani. Az ETS2 kibocsátáskereskedelmi rendszer kiterjesztése például arra irányul, hogy fogyasztói szinten is visszaszorítsa az üzemanyag és a földgáz használatát anélkül, hogy előbb kiépült volna a megfelelő infrastruktúra, a gyártási kapacitás, vagy megjelentek volna a versenyképes alternatívák. Ezzel szemben a sikeres nagyhatalmak többnyire felmenő rendszerben, ösztönzőkön keresztül vezetik be az új technológiákat, miután stabil ellátási és gyártói háttérrel rendelkeznek.
A hűtőközegváltás kérdésében is visszaköszön ez a logika: gazdasági és műszaki racionalitás helyett gyakran ideológiai szempontok dominálnak, ami hosszú távon nemcsak drágítja a zöldátállást, hanem társadalmi ellenállást is generál – mutatott rá a vezető kutató.
Lapunk kérdésére Zay Balázs azt mondta, ha nem szűkítjük le csak a lakossági fűtésre, akkor elmondható, hogy az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának körülbelül egynegyede az épületek fűtéséből és hűtéséből származik, és egy másik egynegyede a közlekedésből.
Ugyanakkor az is világos, hogy az épületállomány energiahatékonyságának javítása – például hőszigetelés, hőszivattyúk vagy kondenzációs kazánok alkalmazásával – sokkal kisebb költséggel és nagyobb rendszerhatékonysággal járhat, mint a gépjárműpark teljes elektrifikációja.
Ráadásul figyelembe kell venni a társadalmi realitásokat is: az európai háztartások jelentős része nem képes egyszerre finanszírozni az autók elektromosra cseréjét, a lakóingatlan korszerűsítését és a fűtési rendszer átalakítását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!