Szent István király és a néphagyomány

Se szeri, se száma azoknak a legendáknak, amelyeket Szent István alakja köré álmodott a népi képzelet. Ahogy a legendák általában, az államalapító királyunk személyével kapcsolatosak sem egészen alaptalanok. Harcokról, találkozásokról, templom- és városalapításokról mesélnek, amelyek talán nem úgy történtek, ahogy a népi képzelet kiszínezte azokat a tovatűnt évezred során, mégsem egészen légből kapottak.
„Az öregek úgy beszélik, hogy egyszer, amikor még Szent István királyunk öklömnyi kis gyerek volt, apjával-anyjával erre utaztak. Pihenni, delelni valahol itt telepedtek meg, ahol most a város van. Mikor már jól bétejelt, a kis István repesni kezdett az anyja ölében, s egyszer csak azt kiáltja: papa, papa. Még addig sohsem mondta ezt a szót, hát Géza fejedelem nagyon megörült neki. Elhatározta, hogy ennek emlékére várost alapít s azt Pápának fogja elnevezni…” – meséli egy kedves dunántúli történet. Egy közelmúltban lejegyzett gyimesvölgyi mese szerint: „Szent István király, amikor meg akarták ölni, Vazul, a rokonja meg akarta ölni, mert részeges vót, s Szent István nem akarta, hogy király legyen, akkor egy gyilkost Vazul megfogadott, hogy ölje meg Szent István királyt, s amikor ment éjjel a lakására, akkor a tőrét elejtette, s Szent István király felébredt a zajra, s akkor a gyilkos térdre borult előtte. Bocsánatot kért, és Szent István király megbocsájtott néki…” Utóbbi kis történet (egy erdélyi kisfiú mondta el a gyűjtőnek) azért is érdekes, mert benne felismerhető az Árpád-kori Szent István-legenda, melyet a gyimesi legénykének tán a tanítója olvashatott fel.
Az Ipoly menti Nagybörzsönyben – ahol Pogányhegy és Koppányhegy is található a határban – 1865-ben jegyezte le a község jegyzője: „A helységtől, vagyis a borházaktól nyugot felé mintegy puska lövésnyire áll Szent István király kápolnája, építészeti modora bizantikus római. Hagyomány szerint ezen tér valamint 23ik számú dűlőtől kezdve 33ik számú dülőig csupa erdő volt, mellybe Szent István úgyis Esztergomban lakván gyakran vadászni járt. Kupa, Somogy megyei pogány várnagy által üldöztettvén Sz. István ugyan ezen erdőségbe néhány száz embereivel menekült addig, míg Kupát legyőzte. S ennek emlékeül ezen kápolnát, melly kistemplomnak is beillik, felépítette.”
Egy szép somogyi monda arról tudósít, hogy a törökök (!) bitorolta Szalacska várát hogyan szabadítja fel az álruhás, koldusgúnyába bújt és hadai élén szamárháton érkező Szent István király, akit persze a környékbeliek felismernek. „A jenői határban nagy mocsár van. Nem tudtak átjönni a Szent István király katonái. Sapkából hordták össze a tőtést. Ezt mai napig is Sapkatőtősnek nevezik. Ekkor délről, a harmadik oldalról belőtték a vaskaput. Ekkor bevették Szalacska várát. Kupa herceg uralkodott ott ebben a várban, ennek a névnapján mindig ki lett téve egy nagy aranyökör, aranyekével… Ezer évvel ezelőtt volt ez.” A Somogyvár környéki Koppány vára helyére emelt templomot is Szent István alapításaként tartják számon a helybeliek…
Folytathatnánk. Népénekek, mondák, népszokások, zarándoklatok és búcsújárások ma is őrzik a szent király emlékét. Ám államalapító királyunk nagyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a magyar nyelvterület határán túl – többek között a bajorországi Bambergben és Scheyern vidékén, de Passau, Altenburg, Morvaország, a hegyi lengyelek (gorálok), a szerbek, a horvátok és a szlovákok körében is fennmaradt legendák formájában „a hatalmas és szent király” neve, tisztelete és emlékezete.