Tollhegyen

Kertész Imre újsütetű Nobel-díjasunk nyilatkozott minap egy liberális svéd napilapnak. Szavai tanulságosak. Egyebek közt ezt mondja: „Budapest már nem egy szellemi színpad, még abban az értelemben sem, hogy negatív inspirációt nyújtana; egészen egyszerűen nincs szellemi atmoszférája…”
Hogy mikor látta háziorvos a mi Kertészünket, arról nincs dokumentációm, csak annyit mondanék, maradj a Parnasszuson, jó Imre, nem tesz jót neked az igehirdetés, kapitális szamárságokat mondasz. Budapest (Demszky ellenére) hordoz még szellemi muníciót, atmoszférája van. Tessék többet járni a Nemzeti Múzeumba (Múzeum körút, mindjárt a Kálvin tértől jobbra), s a Püski könyvesboltba (Krisztina körút, majdnem a Délinél).
Budapest elveszítette szellemi atmoszféráját…?
A hitelét elveszítette, ez bizonyos, de szellemi atmoszféráját semmiképpen. Magam utálom a várost, ha nem muszáj, be sem teszem a lábam az Örs vezér terétől beljebb. Ám Budapestnek igenis van szellemi atmoszférája, igaz, borzalmas. De ez is atmoszféra. Létezik. Van.
Meg még ilyeneket mondott Kertész barátunk: „A városban végbement legújabb változások bizonyos értelemben már nem az enyémek, miután azok már nem bizonyítják egzisztenciális tudásomat, nem teszik próbára erkölcsi ellenálló erőmet. Egyszóval ez a város feleslegessé vált számomra.”
Akkor viszontlátásra, találkozzunk Vlagyivosztokban, ha muszáj.