Koalíciós megállapodástervezetet kötött az Ariel Saron izraeli kormányfő vezette jobboldali Likud párttal a Nemzeti Vallásos Párt (NVP), amely a leghangosabb szószólója annak, hogy izraeli települések jöjjenek létre az Izrael által 1967-ben megszállt területeken.
Saron és pártja megnyerte a január 28-i általános választásokat, és most folynak a koalíciós tárgyalások. Az NVP-vel való megállapodás miatt erősen csökkent annak valószínűsége, hogy a megszállt területekről való kivonulás mellett kiálló Munkapárt is csatlakozik a kormánykoalícióhoz, sőt az izraeli katonai rádió hírmagyarázója szerint Saron ezzel gyakorlatilag lemondott arról, hogy nemzeti egységkormányt hozzon létre az Amram Micna vezette baloldali nagy párttal. A vasárnap estére tervezett Saron–Micna találkozót le is mondták. A baloldali Munkapárt közleményben tudatta, értelmetlennek tartják a további reményeket a nagykoalícióval kapcsolatban.
A Likud–NVP megállapodásba belevették, hogy „a népesség természetes növekedésének megfelelően bővítik a (palesztin területeken található) izraeli településeket” – közölte a rádióval a parlamentben hat képviselővel bíró NVP vezetője, Efrájim Eitam. A jövőbeni kormány programja a megállapodás szerint nem tesz majd említést sem palesztin állam létrehozásáról, sem a Közel-Keleten közvetítő nemzetközi kvartett – az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ – béketervéről, sem George Bush amerikai elnök saját béketervéről – tette hozzá.
A rádió számolt be arról, hogy az NVP a megállapodás szerint csatolni fog a kormányprogramhoz egy kísérőlevelet, amelyben leszögezi, hogy minden eszközzel akadályozni fogja palesztin állam létrehozását. „A palesztin állam ügyében nem értünk egyet Ariel Saronnal, de hosszú távon szó van egy dokumentumról, amely most még nem időszerű, mert aktuálissá válásához szükséges, hogy a palesztinok elkötelezzék magukat a terrorizmus elleni küzdelem mellett, megreformálják a Palesztin Hatóságot, és félreállítsák Jasszer Arafat palesztin elnököt” – jelentette ki Eitam az AFP szerint. Saron – saját pártja, a Likud 40 mandátumával, az NVP 6 képviselői helyével és a valószínű koalíciós partner, a centrista Sinui 15 mandátumával együtt – a kneszszetben 61 képviselő támogatását élvezné, ami igen törékeny koalíció felállítását teszi lehetővé a 120 tagú parlamentben.
A 1443 lesz az a szám, amelyet utasbiztonsági ügyekben hívhatunk a fővárosban
