Az MSZP eljátszott lehetősége

Ma Magyarországon az az egyik baj, hogy a „jobb”-ot és a „bal”-t nehéz megkülönböztetni. Sajnálatos tévedés áldozata lehet az, aki ma Magyarországon azt hiszi, hogy a „jobb” és a „bal” szavak jelentése egyértelmű. Ez tévedés! Miért fontos ez a nyelvi problémának látszó kérdés? Azért, mert az MSZP el akarja hitetni magáról, hogy egy olyan „igazi”, baloldali párt, mint egy klasszikus szociáldemokrata párt. Az ugyan igaz, hogy az MSZP szimpatizánsainak többsége, valamint a vezetőség és a tagság kisebb része tényleg ezt szeretné, de a párt politikáját meghatározó vezetőség nagyobbik része már régen elfogadta a nemzetközi nagytőke, a valaha fináncoligarchiának nevezett hatalom uralmát. Arról a látszatról azonban nem mondhatnak le, hogy ők a baloldali értékek hordozói és a kizsákmányolt dolgozók védelmezői. Nem mondhatnak le, mert, ha ez a látszat megdől, akkor a tömegtámogatásnak vége. Az MSZP ma már igazából nem baloldali párt, csak annak akar látszani. Különösen igaz ez akkor, amikor országunkban több ezrével rúgják ki a munkavállalókat a profitéhes multicégek, miközben a baloldali kormány egyszerűen semmit sem tesz a munkások megvédésére.
A polgári oldal gondja az, hogy jelenleg Magyarországon a jobboldal egyik pártja sem mondja ki mindenki számára érthető szavakkal azt, hogy felvállalja a legfontosabb baloldali értékek képviseletét is. Megelégszik azzal, hogy felvállalja a keresztény értékeket, de azt nagyon sokan nem tudják, hogy az igazi baloldali értékek eredetileg a kereszténység értékei voltak. Pedig erre nagy szükség lenne. Egy tipikus nyugat-európai országban kereszténydemokraták és szociáldemokraták váltogatják egymást a kormányrúdnál. Mindkét oldal valódi néppártot alakított ki, amelyek az adott ország minden lakosának a gondját felvállalják. Ezek nem rétegpártok, amelyek vagy a proletárok, vagy a tőkések érdekeit képviselik, nem lobbik, amelyek vagy a termelőknek, vagy a fogyasztóknak a szempontjait tekintik fontosnak. Ezek valódi néppártok.
De ne menjünk messze, maradjunk csak Magyarországon!
Az első szabadon választott kormány mögött olyan koalíció állt, amely egy valódi néppártnak felelt meg. A nyugodt erőként megjelenő MDF akkor még három lábon állt. Volt egy nép-nemzeti, volt egy keresztény-konzervatív és volt egy nemzeti-szabadelvű lába. E három irányzat tette lehetővé, hogy az MDF felvállalja a nemzet minden tagjának a gondját. Lényegesen másképp alakult volna Magyarország sorsa, ha az MDF-nek megmaradhatott volna mindegyik lába.
Jelenleg a feladat tehát nemcsak az, hogy a jobboldal egy olyan pártuniót szervezzen meg, amely a következő választásokon egy valódi néppárt teljes feladatkörének ellátására alkalmas, hanem az is, hogy erről az érdekelteket értesítse. A választókat informálni kell arról, hogy a pártunió felvállalja az ország és a nemzet érdekképviseletét. A munkanélküliek, a kisnyugdíjasok, a romák, a földművesek, a gyári munkások, a kisvállalkozók és mindazok gondját, akik önerőből nehezen tudnak elindulni a felemelkedés útján. Sajnálatos, hogy az érdekeltek, a választók ezt az üzenetet eddig csak sokaknak érthetetlen kódolásban kapták meg. A Fidesz 1998-ban közzétett egy vitairatot A polgári Magyarországért címmel. E vitairat szerint „A Fidesz jövőképének középpontjában a polgár áll. Az anyagi és szellemi tulajdonára támaszkodó, önálló, embertársaival együtt érző, önmagáért, közösségeiért és környezetéért, a közös jövőért felelősséget vállaló ember.” Bármennyire szimpatikus is ez a jövőkép, nem elég, mert a polgár fogalmába bele kell férnie minden állampolgárnak, aki a munkáját hozzáértéssel, megbízhatóan és szívesen végzi, legyen szó szőlőkapálásról vagy agysebészetről! Ha a polgár fogalmába csak azok tartoznak bele, akiknek anyagi tulajdona is van, akkor a spontán privatizációban vagy a szovjet adósság lebontásában jeleskedőket a keblünkre öleljük, de a magyar nép nagy része, az óvónőtől a tanárig, a szakmunkástól a főmérnökig, a gépkocsivezetőtől a pilótáig stb. mind figyelmen kívül marad. Lényegében ezzel vádolta meg Horn Gyula Orbán Viktort négy évvel ezelőtt az emlékezetes tv-vitában. Akkor Orbán Viktor ezt a vádat kivédte, és mindenki számára világosan elmondta, hogy szerinte a polgár rangjára minden magyar állampolgár igényt tarthat. Nem a felhalmozott anyagi javak mennyisége, hanem az erkölcsi javak minősége az, amitől polgár az állampolgár. Véleményem szerint Orbán Viktor ezzel a válasszal állította a maga pártjára négy évvel ezelőtt a választók jelentős részét.
Tennivalóink tehát: a Fidesz programját fogalmazza meg úgy, hogy abból világosan kitűnjön, hogy számára a polgár fogalma nem a XIX. századi marxista megfogalmazással azonos. A polgár nem a kizsákmányoló burgeois-t, hanem a citoyen-t jelenti. A Magyar Demokrata Fórum szervezze újjá a nép-nemzeti és a nemzeti-szabadelvű platformjait. A Kereszténydemokrata Néppárt fogalmazza meg világosan és közérthetően, hogy a baloldali értékek legjavát a magáénak vallja, hiszen azok keresztény értékek. A polgári körök lelkes fiataljaiból egy új alakulatot kell szervezni, mondjuk Keresztényszociális Unió (Szövetség, vagy valami hasonló) néven, aminek elsődleges feladata az legyen, hogy gyógyítsa azokat a sebeket, amelyeket a piacgazdaság üt a társadalom testén. A polgári körök, a fiatalok alkotta áprilisi ifjak, akik Orbán Viktor hívó szavára jönnek a zászló alá, azok, akik Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Németh László és más kiemelkedő költőink és íróink műveiből tanulták a magyar történelmet, lélekben készek arra, hogy feladatot vállaljanak az emberibb magyar jövő érdekében. Ez elősegíti azt, hogy a jobbközép pártok a nem túl távoli jövőben egy kereszténydemokrata jellegű gyűjtőpártban egyesülhessenek.
1989-ben az ember azt gondolhatta volna, hogy a reformkommunista MSZP lesz az a párt, amely a baloldali értékek elsődleges képviseletére vállalkozni fog. Ha ezt tette volna, ma előbbre tartanánk. Az elmúlt tizenhárom évben azonban kitűnt, hogy az MSZP legtöbb vezetője a politikai és a gazdasági hatalom átmentésével volt elfoglalva. Közben azonban eljátszották azt a lehetőséget, hogy egy szociáldemokrata típusú párttá alakulhassanak át. Már most látjuk, hogy a globális nagytőke fegyverhordozóinak megmaradni és a cégért szociáldemokratára átfesteni (és közben szavahihetőnek mutatkozni!) egyidejűleg lehetetlen. Ebből következik, hogy a baloldali értékek elsődleges képviseletének feladatára egy másik pártszerveződésnek kellene vállalkozni. A hajdani vagy„történelmi” Szociáldemokrata Párt ma nem elég erős erre a feladatra, mert időről időre gondosan szétverték, azt remélve, hogy a zászlaját majd alkalmas pillanatban el lehet ragadni tőle. A szociáldemokratáknak össze kellene fogniuk az MSZP-ből kiszorítottak, kilépettek csoportjaival. Egy ilyen összefogás elindíthat egy mozgást az MSZP-n belül is azok körében, akik megmaradtak baloldalinak a szó eredeti értelmében, és lelküket nem hajlandók eladni a globalizáció neoliberális ügynökeinek.
Ha majd kialakul a két nagy gyűjtőpárt, a jobbközép kereszténydemokrata és a balközép szociáldemokrata párt, akkor elmondhatjuk, hogy befejeződött a rendszerváltás, azaz politikai szempontból utolértük Európát. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha mindkét oldal ellenáll a neoliberalizmus térhódításának, amely egyeduralomra tör.
A szerző akadémikus, egyetemi tanár