Ismét Mandur az elnök

Czirják Imre
2003. 02. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újraválasztotta szombaton az MSZP budapesti küldöttértekezlete Mandur Lászlót, a párt fővárosi elnökét. Mandúr – aki jelenleg a parlament alelnöke is egyben – információink szerint továbbra is amellett áll ki, hogy a szocialisták saját, az SZDSZ-étől markánsan megkülönböztethető irányvonalat képviseljenek Budapesten. Ismert: a kormányváltáskor Mandur az informatikai tárca vezetésére aspirált, ám ezt a szabad demokraták kapták meg. Ugyancsak ő volt az, aki az önkormányzati választások előtt nem engedte meg az MSZP főpolgármester jelöltjének a visszaléptetését.
A küldöttértekezleten felszólalt Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László pártelnök-külügyminiszter is. Medgyessy hangsúlyozta: nem hagyják, hogy eltereljék a figyelmület a kormányzás ügyeiről. A miniszterelnök szerint párt és kormány egymásra van utalva, „nem a vagyok, hanem az ések korát éljük”. Kovács László is arra szólított fel, hogy a párt álljon a kormány mögé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.