Mint aki halkan belépett

Áldott emlékű Bánhidi Laci bácsi mesélte, néhány pohár bor mellett: – Azok voltak a szép idők, amikor még Urbán Ernő írta a színdarabokat. Mindig én játszottam az ingadozó középparasztot. A végén persze beléptem a tszcs-be, de addig legalább két felvonáson keresztül szidhattam azt a piszok rendszert.
Az EU-csatlakozás című melodrámát nem Urbán Ernő írta. Kár, mert ő legalább tehetséges volt, ellentétben a mai MSZP és SZDSZ házi szerzőivel. Igaz, mostanság nem a kolhozba agitálnak, hanem az Európai Unióba, ami vitathatatlanul kulturáltabb formája a kollektív gazdálkodásnak, mint a szocialista típusú termelőszövetkezet volt, de ez még nem ok arra, hogy ész nélkül aláírjuk a belépési nyilatkozatot. Úgy vagyunk nagyjából az EU-val, mint a középkori uralkodó, akinek feleséget kommendálnak valamely külországi hercegnő személyében.
Szegény férjjelölt csak annyit tud, hogy jövendőbelije szőke, kék szemű és termetes, de arról sejtelme nincs, hogy a hölgy egy kedves, házias szexbomba, netán egy lompos, hisztérikus némber.
Dicséretes a kormány ígérete, miszerint április 12-ig, a csatlakozásról szóló népszavazás időpontjáig felvilágosítják az állampolgárokat az uniós tagság hallatlan előnyeiről, ám ez idáig semmiféle pozitívumot nem produkált a kormányzati buzgalom. Pedig már csak két hónap van hátra a szavazásig, illő lett volna már valami kézzelfogható, hihető, megfontolásra érdemes érvvel, ténynyel, adattal kirukkolni. Kétségtelenül jól hangzik, hogy gyermekeink jövője függ a csatlakozástól, még Szent Istvánt is bele lehet keverni a szólamokba, de ahogy mondani szokás: a fennkölt lózungokkal nem lehet jóllakni. A nagy garral meghirdetett kampány eddig nem állt másból, mint a politikai ellenzék és a csatlakozást ellenzők szidalmazásából és ledorongolásából, ami aligha felelhet meg az uniós normáknak. Megértjük mi az MSZP-t meg az SZDSZ-t, számukra a kampány a másik fél lejáratását jelenti, még akkor is, ha az egyetért velük. A parlamenti ellenzék a mai napig egy árva rossz szót nem szólt az EU-csatlakozástól, csupán kétségeit és fenntartásait fogalmazta meg, ami természetes egy ilyen történelmi döntés előtt, de véletlenül sem bujtogatott, uszított, még csak nem is érvelt uniós tagságunk ellen. A kormány mégis az ellenzék sunyiságáról, kétszínűségéről harsog, egyrészt azért, mert már megszokta, hogy ebből áll a „társadalmi kommunikációja”, másrészt ez könnyebb, mint a jogos aggodalmakat megfontolni és megnyugtatóan megválaszolni. Nehezíti a kormány dolgát, hogy az EU nevében nem ígérgethetnek 19 ezer eurós nyugdíj-kiegészítést, 50 százalékos fizetésemelést, adócsökkentést, ingyenes tankönyveket, soha fel nem emelendő energiaárakat.
Sok millió honfitársammal együtt szeretném, ha meggyőznének arról, hogy az EU-ba való belépésünk jó és hasznos cselekedet, ha nem is mindegyik, de számos gondunkra, bajunkra megoldást jelent, hogy gyermekeink jövője valóban szebb jövő legyen, ám az efféle kormányzati szándéknak jelét sem tapasztalom. A propagandaszövegek az évtizedekkel ezelőtti hangnemet idézik, amikor a szocializmus, a Varsói Szerződés, a KGST magasabbrendűségét, feltartóztathatatlan győzelmét próbálták belénk verni. Miként az a módszer is a letűnt (?) időkre emlékeztet, ahogy az ellenvetéseket igyekeznek elhallgatni, a kritikus véleményeket vita nélkül lesöpörni. Mintha ismét a népfrontos korszak „választási” színjátékát készítenék elő. Szavazz! – nem érdekes, hogy nem tudod, mire. A döntést már úgyis meghozták, nagyon-nagyon magas szinten.