Röviden

A kamatcsökkentés mellett a G7-ek A G7-ek pénzügyminiszterei és központi banki vezetői a hét végén kétnapos tanácskozáson vitatták meg Párizsban a világgazdasági növekedés kilátásait. A résztvevők még csak nem is említették az iraki háború lehetőségét, ellenben szorgalmazzák a gazdaságösztönző intézkedéseket, köztük a további kamatcsökkentéseket is. Mindeközben az Il Sole olasz lap szerint a Nemzetközi Valutaalap tovább rontotta a legfejlettebb hét ipari ország és az eurózóna idei kilátásait. (MTI) Chávez ellenfele házi őrizetben Továbbra is házi őrizetben marad a venezuelai ellenzék fő hangadója, miután egy bíró tegnap helybenhagyott kettőt az ellene felhozott öt vádpont közül. Carlos Fernándezt, a Fedecamaras nevű gazdasági kamara elnökét szerdán vették őrizetbe. Az ügyészség többek között árulással, izgatással és zendülés szervezésével vádolta, ám az ügyét vizsgáló caracasi bíró a két utóbbit kivéve elvetette a vádpontokat. (MTI) Amerikaiak gerillák fogságában A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők szervezete szombaton elismerte, hogy fogva tartja azt a három amerikai kábítószer-ellenes ügynököt, akik rajta voltak a tíz napja Kolumbia déli részén lezuhant Cessna típusú repülőgépen. Közleményében a szélsőbaloldali gerillaszervezet azt követelte, hogy a kolumbiai hadsereg – az amerikai foglyok biztonsága érdekében – állítsa le a felkutatásukra indított akciót. (MTI) Új elnöke van a hazai szerbeknek A feladatok decentralizálását tekinti az új Szerb Országos Önkormányzat legfontosabb feladatának a testület újonnan megválasztott elnöke, Pavlov Milica. Legfőbb tennivalói között említette az ország uniós csatlakozásával kapcsolatos munkát és a kisebbségi választásokat érintő jogszabályok módosításában való részvételt. A 29 tagú képviselő-testület 16 szavazattal választotta elnökévé Pavlov Milicát, az eddig vezető, Lásztity Péró tizenhárom voksot kapott. (MTI) Megint sálat kötnek a baloldali romák A megismétlendő országos cigány elektori gyűlésen – a korábbi választáshoz hasonlóan – ismét fehér sálat kapnak a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) szimpatizánsai – értesült a DRK egyik vezetőjétől az MTI. A DRK a korábbi 1500 helyett szombatra 2500 sálat készít, amely a közlés szerint a tisztaságot és a változást jelképezi. Farkas Flórián, a Lungo Drom (LD) elnöke reagálva a hírre közölte, addig nem kíván az ügyben nyilatkozni, amíg a szerinte jogsértő eset ténylegesen nem ismétlődik meg. (MTI)

MTI
2003. 02. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.