Senki nem védi a magyar termelőt

Ha a hazai fogyasztói szokások követik az uniós fogyasztási szokásokat, akkor a hazai hűtőiparnak egyértelműen van keresnivalója az EU-ban – véli Baráth Zoltán, a Székesfehérvári Hűtőipari Rt. marketingigazgatója. A veszélyekről úgy nyilatkozott: fennáll annak a lehetősége is, hogy a globális konkurencia jelentős részt szerez a hazai piacon.

Munkatársainktól
2003. 02. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ígéretesnek ítéli a hazai hűtőipar helyzetét Baráth Zoltán, a Székesfehérvári Hűtőipari Rt. marketingigazgatója, mert amíg itthon csak tíz kilogramm az egy főre jutó fogyasztás, addig az EU-ban negyven. Ezért, ha a honi fogyasztói szokások követik az uniós fogyasztási szokásokat, akkor előbb-utóbb mi is elérjük azt a szintet, ami kecsegtető lehetőség hűtőiparunk számára. Baráth Zoltán ezt úgy fogalmazta meg, hogy beérik a csatlakozás gyümölcse az ágazat számára is.
A szakember nem feledkezett meg a problémákról sem, elmondta, hogy a szakmát sújtja a monetáris politika, és a pillanatnyi szituáció kedvez az importtermékeknek. Hűtőiparunk eleve exportorientált, a keleti lehetőségek viszont mára minimálisra zsugorodtak. Komoly kiadásokat jelent a cégeknek az egyes minőségbiztosítási rendszerek bevezetése is, de nem könnyítik meg helyzetüket a magas fuvar- és termelési költségek sem, amit az itthon kialakult, lefelé tartó árverseny is nehezít. Baráth Zoltán úgy gondolja, ezért koncentrációra lehet számítani az itthoni hűtőiparban, és nem tartja elképzelhetetlennek az ehhez a folyamathoz kapcsolódó cégfelvásárlásokat sem.
Az importtermékek kapcsán az igazgató elmondta, a holland és a belga áruknak nagyon jó esélyeik vannak a külpiacokon, és jelentősen több árut állítanak elő, mint a magyar vállalatok. Hollandia mezőgazdasági kivitele például 43 milliárd euró, szemben a mi hárommilliárdos agrárkivitelünkkel. Ezért megvan annak az esélye, hogy a globalizált konkurencia olyan szituációt teremt Magyarországon, amelynek végeredményeként jelentős piacot tud nálunk szerezni. Ez a veszély annál is inkább fennáll, mert Magyarországon nem létezik hatékony belföldi piacvédelem, senki sem védi a magyar termelőt, ami hatalmas probléma. Hiába van ugyanis jó zöldborsótermés nálunk, mégis lehet zöldborsót importálni, szemben például Svájccal, ahová csak a belföldi ellátáshoz szükséges bevitel engedélyezett.
A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. termelésének jelentős részét a zöldségfélék, azokon belül 85 százalékban a zöldborsó és a csemegekukorica teszik ki. Ehhez még tízszázaléknyi gyümölcs és ötszázaléknyi egyéb termék társul. Utóbbiak nem mások, mint csomagolt áruk, mikrohullámon elkészíthető készételek, amelyekkel a vállalat évek óta jelen van a piacon, hiszen a fogyasztók többek közt kedvelik a mexikói babot és a francia tejszínes csirkemellet is – mondta Baráth Zoltán. Hozzátette, a vállalat 22 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A cég termelésének negyven százaléka kifejezetten és egyedülállóan az unióba, azon belül is Németországba, Ausztriába és a skandináv országokba irányul, de szállítanak az arab világ néhány pontjára is – mondta a marketingigazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.