Sikerült a kormányzatot rákényszeríteni arra, hogy – összhangban a NATO határozatával – kizárólag Törökország védelmét szolgáló katonai eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani – fogalmazott Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután a négy frakció egyeztetett a kormány módosított határozati javaslatáról. A parlament többszöri négypárti egyeztetés után végül 335 igen és három nem szavazattal fogadta el a határozati javaslatot. A nemmel voksolók közül Avarkeszi Dezső (MSZP) – közlése szerint – tévedésből nyomta meg a gombot, míg Kovács Zoltán és Kontrát Károly fideszes honatyák lelkiismereti okokból utasították el az indítványt.
Németh Zsolt elmondta: a Fidesz erőfeszítései arra irányultak, hogy normaszöveggé változzon a NATO-határozat. Hozzátette: sikerült elérni ezt a célt, így kizárólag a NATO-határozatban foglalt csapatok és eszközök haladhatnak át Magyarország területén. Az ezt szolgáló módosító javaslatot egyébként Németh Zsolt mellett Keleti György MSZP-s képviselő, volt honvédelmi miniszter is aláírta.
Az elfogadott országgyűlési határozat értelmében az Országgyűlés a Törökország védelmének megerősítéséhez nyújtott NATO-támogatás részeként engedélyezi, hogy az észak-atlanti szerződés tagállamai és a NATO prágai csúcstalálkozóján csatlakozásra meghívott országok fegyveres erői csapatok, katonai eszközök és berendezések Törökországba szállítására Magyarország légterét és kijelölt repülőtereit, vasúti, illetve közúti hálózatának kijelölt részét 2003. december 31-ig igénybe vehessék.
A NATO határozatában nevesített védelmi eszközök három részre oszthatók: Awacs felderítő gépek, hadszíntéri, rakétavédelmi eszközök, illetve tömegpusztító fegyverek elleni védekezést szolgáló eszközök.
Fesztiválhangulat és McLaren-fölény a Hungaroringen + videó
