XX. század végétől a születési arány csökkenésének, a gyermekek felértékelődésének, a megelőző szemlélet terjedésének és a technika fejlődésének köszönhetően már a magzat esetleges betegségeiről is tájékozódhatunk, sőt, bizonyos elváltozásokat méhen belül is gyógyítani tudunk. Napjainkra a prevenció részben új tartalommal gazdagodott: a heveny betegségek megelőzése mellett el kell érnünk, hogy egészséges életmóddal akár már csecsemőkorban megelőzzük a felnőttkori, idült betegségek kialakulását. A gyermekgyógyászat már nemcsak a gyermekek egészségéért, hanem az idősebb kori egészségi állapotért is felelős.
Az utóbbi évtized orvostudományi kutatásai arra derítettek fényt, hogy bizonyos civilizációs betegségek hátterében méhen belüli fejlődési zavar áll. A méhen belüli fejlődést legegyszerűbben a születési súlylyal jellemezhetjük. A gyermekorvosok jól tudják, hogy a kis születési súly együtt jár a későbbi szövődményekkel. A csekély születési súly nemcsak a gyermekkorra hat, hanem befolyásolhatja az időskori egészségi állapotot is: növeli a magas vérnyomás, szív- érrendszeri megbetegedés és a vércukorbetegség kockázatát.
Az ember optimális születési súlya az egész világon 3200 gramm körül van. 2500 gramm az alsó határ, amelyet még élettanilag normálisnak tekintünk. Az utóbbi néhány évtizedben az orvosi ellátás fejlődésének köszönhetően a kisebb súlyú újszülöttek életkilátásai számottevően nőttek: még az igen kis súlyú, 1250 grammnál könnyebb újszülöttek jelentős hányada is tünet- és panaszmentesen éri el a felnőttkort. A fejlett országokban a kis súllyal születettek aránya 4-5 százalék, a fejlődő országokban akár 15 százalék is lehet. Hazánk évek óta a középmezőnyben van a 8-10 százalékos gyakorisággal.
Az 1990-es évek közepétől számos jól megtervezett vizsgálat dokumentálja, hogy fordított összefüggés áll fenn a születési súly és a koronáriabetegség felnőttkori kockázata között: a legnagyobb születési súlyúak kockázata körülbelül a fele a legkisebb születési súlyúakénak. Korunk egyik népbetegsége a kórosan magas vérnyomás, amely másodlagosan súlyos érelváltozások, így szívbetegség kialakulásához vezet. Négyszáznegyvenezer ember adatainak újbóli elemzése bizonyítja, hogy minél kisebb a születési súly, annál magasabb a felnőttkori vérnyomás. A születési súly 1000 grammos különbsége átlagosan 3,5 Hgmm különbséget okoz a szisztolés vérnyomásban. E látszólag csekély eltérés biológiailag igen fontos, hiszen a szisztolés vérnyomás 10 Hg milliméteres csökkenésével a magas vérnyomás kialakulásához kapcsolódó halálozás 30 százaléknyit esik. Saját vizsgálataink során – mondta Tulassay Tivadar – mi is arra kerestünk választ, hogy magukat egészségesnek tudó, fiatal felnőttekben előfordul-e kimutatható vérnyomás-szabályozási eltérés. A férfiaknál szoros, fordított arányú összefüggést állapítottunk meg, a nőknél viszont nem.
A vérnyomás-szabályozás zavara tehát kimutathatóan kötődik a kis születési súlyhoz. A nem teljesen ismert mechanizmusban szerepet játszhatnak örökletes tényezők, a nem (nőknél nem sikerült kimutatnunk az összefüggést), a táplálkozási szokások, illetve a magzatnak a méhen belüli „éhezésre” adott reakciói is.
A kis születési súllyal járó vérnyomás-emelkedés magyarázatára a hormonális elmélet a leginkább elfogadott. Eszerint a magzat tartós stresszállapota (például az éhezés) aktivizálja az agyalapi mirigyet, a hipotalamuszt és a mellékvesét, emiatt a magzatban több stresszhormon, kortizol termelődik. Ez hosszú távon káros.
A kis súllyal születettek fejletlen érhálózata is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához. Az ilyen gyermekek szemének recehártyáján kevesebb az érelágazás, és kisebb a kapillárisok sűrűsége. Mások azt találták, hogy az érfalak rugalmasságát adó elasztin aránya csökkent a végtagok verőereinek falában.
A cukorbetegség az egyik legfontosabb kockázati tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek. A kis születési súly nemcsak a koronaér-betegséggel és a magas vérnyomással, hanem az időskori cukorbetegség előfordulásával is összefügg: a legnagyobb születési súllyal az időskori diabétesz gyakorisága felére csökken.
A méhen belüli fejlődés visszamaradásáért általában nem tehető felelőssé az anya étrendje. Ám bizonyított, hogy az étrend telítetlen zsírsavai (elsősorban a hosszú szénláncú, többszörösen telítetlen zsírsavak) kedvező hatásúak. Ezekre a sejthártya felépítéséhez van szükség. A halak húsa nagy mennyiségben tartalmazza e zsírsavakat, ezért a várandós anyák halfogyasztása kedvezően befolyásolja magzatuk idegsejtjeinek fejlődését.
Számos vizsgálat bizonyítja, hogy az anyatejjel táplált csecsemő szellemi fejlődése később magasabbra ível: tanulási készsége, képfelismerő képessége, számolása, olvasása jobb, intelligenciahányadosa magasabb lesz. Bár az anyatejjel, illetve tápszerrel táplált, éretten világra jött újszülöttek intelligenciahányadosa között csekély a különbség – mindössze 3-4 százalék – ez minden vizsgálatban kimutatható. A koraszülöttek számára még fontosabbnak tűnik az anyatej.
Az anyatej véd az érelmeszesedés és a koszorúér-betegség ellen. Akiket hat hónapig anyatejjel tápláltak, azok vérének koleszterinszintje 14–17 éves korukban alacsonyabb, mint azokéban, akiket rövidebb ideig szoptattak, illetve tápszeren neveltek. Az anyatejjel tápláltak szívinfarktus miatti halálozása is kisebb.
Az emlőn tartott csecsemők sokkal ritkábban kapnak bélfertőzést, légúti megbetegedést vagy húgyúti fertőzést, de ha mégis, betegségük általában enyhébb lefolyású. Az anyatej véd az allergiás betegségek: a légúti allergia, az asztma, az ételallergia és az ekcéma ellen. Továbbá a vashiányos vérszegénység, a cukorbetegség, a gyulladásos bélbetegség, a lisztérzékenység és a kövérség ellen is nagyobb védettséget biztosít.
A kövérség együtt jár a 2-es típusú (időskori) cukorbetegséggel, a magas vérnyomással és a hiperkoleszterinémiával. Az összefüggés fordítva is igaz: a 2-es típusú diabéteszben szenvedők 90 százaléka kövér. A kövérséget emiatt az egyik legjelentősebb egészségügyi problémának tekintik. Az Egyesült Államok lakosságának 32 százaléka elhízott, s az előttünk álló évtizedben az arány 10 százalékos növekedésével számolnak. Hasonló tendencia észlelhető a jóléti államokban, így Magyarországon is.
Egy 19 vizsgálatot elemző metaanalízis szerint az egyéves korukig szoptatott csecsemők 12 hónapos korukban mintegy 650 grammal soványabbak, mint tápszeren nevelt társaik, a 9 hónapos korig anyatejet is kapott csecsemők esetében a különbség 400 gramm. A csecsemőknek semmiféle hátránya nem származik abból, hogy kisebb a súlyuk. Sőt! Feltehető – bár egyelőre nem bizonyított –, hogy a nagyobb fehérjetartalmú tápszerek úgy változtatják meg a csecsemő energiafelhasználását, hogy később hajlamossá válik a kövérségre.
Az anyatej nem csupán tápanyag- és energiaforrás, aktív enzimeket és hormonokat, valamint védőanyagokat is tartalmaz. Összetétele nem állandó, a csecsemő szükségleteitől függően változik. A koraszülött számára elválasztott tej sok szempontból különleges: több benne a növekedéshez szükséges fehérje, a védőanyag, az antioxidáns, valamint a fertőzésektől védő sejt, immunglobulin.
A női tej legfontosabb immunglobulinja az IgA. Az újszülött bélrendszere születésekor steril, de ezt követően viszonylag gyorsan benépesítik a baktériumok. Vannak köztük hasznosak és károsak. Az IgA legfontosabb feladata, hogy gátolja a kórokozók bélfalhoz kötődését, illetve, hogy elindítsa a védekezést. Az IgA-t termelő sejtek az anya bélrendszeréből és légutaiból vándorolnak a tejmirigyekbe. E sejtek olyan kórokozók ellen termelnek védőanyagot, amelyekkel az anya szervezete már találkozott. A hathatós védekezésre még nem képes újszülött tehát az anyatejjel szívja magába a segítséget. Az immunvédekezést erősítik az anyatejben levő fehérvérsejtek, illetve az újszülött immunrendszerének érésében szerepet játszó limfociták is. Az anyatejben számos nem specifikus védőfaktor is található. Például a laktoferrin, amely a baktériumok növekedését gátolja. A laktoferrint nem bontja a gyomorsav, sőt, az újszülött bélrendszeréből fel tud szívódni és a távolabbi szervekben is hat.
A vérképzést serkentő növekedési faktor, az eritropoetin is jelen van az anyatejben. Erről az anyagról nemrégiben kiderült, hogy nemcsak a vérképzést szabályozza, hanem a bél hámsejtjeit is erősíti, ezzel gátolva a vírusok és a baktériumok bejutását a bélfalba.
Az immunrendszer egyik legkiterjedtebb szerve a bél: a csecsemők és a kisdedek belének hossza mintegy 2,5-3 méter, a felszíne 40-50 m2. A felnőttek teniszpálya nagyságú (300-400 m2) bélrendszere évente 1 tonna idegen anyaggal, köztük a sok szervezet számára idegen antigénnel találkozik. Azok az immunológiai folyamatok, amelyekben a szervezet először találkozik számára ismeretlen anyaggal, a bélnyálkahártya mélyedéseiben (a kriptákban) mennek végbe. E folyamat eredményeképp alakulnak ki azok az immunsejtek, amelyek a bélfalból elvándorolva a nyirok-, majd a vérkeringésbe kerülnek. Az immunsejtek típusát alapvetően befolyásolja, hogy kialakulásukkor milyen hatások érték őket. E hatások egyike a bél baktériumflórája. Az immunrendszer fejlődésének, az orális tolerancia kialakulásának egyik meghatározó ingere és feltétele a normális bakteriális bélflóra. Az újszülött bélrendszere 3-4 hetes korra éri el az egyénre jellemző stabil állapotot.
A felnőtt szervezetben normális körülmények között százbillió baktérium él, tízszer annyi, mint saját sejtjeinek száma. A tápcsatorna mikrobiális ökoszisztémáját mintegy 400-500 különböző baktériumfaj alkotja. Az ott élő mikrobák általában nem betegítik meg a szervezetet. A hasznos baktériumokat, amelyek fenntartják a bélrendszer mikrobiális egyensúlyát, probiotikumoknak nevezzük. A legfontosabbak a Lactobacillus és a Bifidobaktérium törzsek, amelyek fékezik a kórokozók szaporodását (elfoglalják előlük a helyet, antibakteriális vegyületeket állítanak elő), erősítik a nyálkahártyák immunvédekezését, és még vitaminokat is termelnek.
Az anyatejjel, illetve tápszerrel táplált újszülöttek bélflórája meglehetősen különböző: az előbbi főképp Bifidobaktériumokból áll. Hogyan kapcsolódik mindez az allergiához? – tette fel a kérdést Tulassai Tivadar. Hogy egy fehérvérsejt (limfocita) miképp reagál a számára idegen anyagra, azon múlik, milyen közegben nevelkedett. A különféle limfociták közti egyensúly kialakításában fontos szerepe van a jótékony bélbaktériumoknak, az egészséges bélflórának. Ennek kialakulását segíti a szoptatás. Az elméleti megfontolásokat gyakorlati megfigyelések is alátámasztják. Az allergiás gyermekek Lactobacillus- és Bifidus-flórája rendellenes, és eszerint alakul az allergiás betegségeket kiváltó citokinek termelése is.
A betegségek és az antibiotikus kezelés is megváltoztathatják a bélflórát. A fölöslegesen adott antibiotikumok kipusztítják a normális bélflórát, a bélfalat gombák, illetve másféle baktériumok lepik el. Az első életévben kapott antibiotikumok számottevően növelik bizonyos allergiás betegségek kockázatát: egy belgiumi vizsgálat szerint az asztma kockázata 1,7-szeresére, a szénanátháé 2,3-szorosára, az ekcémáé 1,3-szorosára nőtt.
A „nyugati” életforma is sajátos nyomot hagy a bélflórán. Az egyébként hasonló geográfiai környezetben élő svéd és észt gyermekek bélflórája alapvetően különbözik: az észt gyermekekében a Lactobacillus, a svédekében a Clostridium dominál. A mai észt gyerekek bélflórája megegyezik az évtizedek előtti nyugat-európai gyerekekével. Ez másik kérdéshez, az úgynevezett higiéné hipotézishez vezet.
A nyugati típusú életmód terjedésével párhuzamosan nőtt a légúti allergiás betegek száma. A légúti allergiás betegségek robbanásszerű terjedése paradox módon összefügghet azzal is, hogy javultak környezetünk higiénés viszonyai, antibiotikumokat és védőoltásokat alkalmazunk. A fejlett civilizáció a korai csecsemőkorban áthangolja az immunrendszer fejlődését, ami kedvez bizonyos allergiás betegségek kialakulásának. A mikrobákat tehát nem tekinthetjük kizárólag ellenségeinknek, az immunrendszer normális fejlődéséhez még a mérsékelten patogén törzsekre is szükség van.
Az immunrendszer érése a születés után hónapokig, évekig tart. Erre az aktív tanulásra azért van szüksége az immunrendszernek, hogy kapcsolatba kerülve az antigénekkel, később tökéletes válaszreakcióval védekezhessen. Számos epidemiológiai vizsgálatban hasonlították össze a farmon, illetve a nem farmon élő gyermekek allergiás betegségeinek gyakoriságát. Az istállóban, a házban, a házi porban, a gyermekek matracaiban több Gram-negatív baktériumból származó endotoxint találtak, mint az állatot nem tartó háztartásokban. A farmon élők körében ritkább az allergia, mert ott a gyerekekben klinikai betegség nélkül immuntolerancia alakul ki. Mondhatjuk: a baktériumok tanítják védekezni az éretlen immunrendszert.
Persze, szó sincs arról, hogy koszban és piszokban kéne felnevelnünk gyermekeinket. A megfelelő higiénés szabályok betartása változatlanul alapvető érdekünk, az elmúlt évek vizsgálatai inkább arra világítanak rá, hogy a túlzottan steril környezet létrehozásával árthatunk is – fejezte be előadását Tulassay Tivadar.
(A fenti írás Tulassay Tivadar június 16-án elhangzott előadásának rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető június 21-én [szombaton] a Duna Televízióban 13.10-től, június 22-én [vasárnap] 13.10-tól az MTV-n, valamint 22.20-tól az MTV 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása június 23-án 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a
www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
