Sztálin komolyan aggódott, hogy kicsúszik a karmai közül Hitler
1945. április 30-án kora reggel a Berlin belső kerületeibe betört 1. belorusz front alárendeltségébe tartozó 3. csapásmérő hadsereg SZMERS felderítőszázada parancsot kapott, hogy haladéktalanul kezdje meg az előrenyomulást a birodalmi kancellária rommá lőtt épülettömbjéhez. A bizalmas direktívát Hitler elfogására személyesen Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsall, az 1. belorusz front parancsnoka adta ki egy Moszkvából érkezett ukáz alapján.
Miután négy napig elhúzódó és rettenetes véráldozatokat követelő csatározások árán Zsukov marsall hadseregcsoportjának sikerült áttörnie a Seelowe-i magaslatoknál kiépített német védelmi vonalakat, a Vörös Hadsereg egységei betörtek Berlin külső kerületeibe. Ezzel egyidejűleg Ivan Konyev marsall 1. ukrán frontja déli és nyugati irányból befejezte Berlin körbekerítését, amit Sztálin hatalmas megkönnyebbüléssel vett tudomásul. A paranoiásan gyanakvó szovjet diktátornak ugyanis az volt a rögeszméje, hogy az angolszász szövetségesek még a Vörös Hadsereg beérkezése előtt megszállhatják Berlint, amit pedig mint legfőbb háborús trófeát, magának követelt. Noha az egyesített szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower hadseregtábornok határozott paranccsal megállította a Berlin közelébe jutott amerikai seregtesteket, Sztálin csak akkor nyugodott meg, amikor a marsalljai, Zsukov és Konyev jelentették, hogy a csapataik bekerítették a várost.
A karnyújtásnyi közelségbe került győzelem édes zamatát ízlelgetve Sztálinnak azonban maradt még egy gyötrő kétsége, hogy az egykori szövetségeséből a legfőbb ellenségévé vált Adolf Hitler vajon Berlinben van-e még?
Arról ugyanis, hogy mi lehet a recsegve-ropogva összeomló Harmadik Birodalom vezérével senkinek sem volt megbízható információja.
Jelena Rzsevszkaja, az 1. belorusz fronthoz rendelt SZMERS egység német tolmácsa így írt erről: " A hírszerzés információja elégtelen, ellentmondásos és megbízhatatlan volt." Zsukov marsallt -aki azzal akart kedveskedni Sztálinnak, hogy a május elsejei moszkvai parádéra beveszi Berlint-, nagyon aggasztotta annak lehetősége, hogy Hitler és a környezetében maradt náci hatalmasságok az utolsó pillanatban kereket oldanak. Nem volt nehéz elképzelnie, hogy ez a "malőr" milyen következményekkel járhat számára Sztálin részéről.
Ezt megelőzendő ezért külön utasításba adta, hogy a birodalmi kancelláriához legközelebb álló 3. csapásmérő hadsereg SZMERS felderítő százada haladéktalanul kísérelje meg Hitler elfogását, amihez a hadsereg törzsétől kapjon meg minden szükséges támogatást. Előző nap, április 29-én késő este a szovjet felderítők elfogtak egy fiatal férfit, aki a birodalmi kancellária bunkerének segélyhelyére volt beosztva mint ápoló és át akart lopózni a szovjet vonalakon, hogy hazaszökjön a családjához. A fogoly azt vallotta kihallgatóinak, hogy Adolf Hitler "az alagsorban van." Ez az információ megerősítette, hogy Hitler még Berlinben tartózkodik.
Hitler attól tartott, hogy Sztálin a moszkvai állatkertben ketrecbe zárva fogja mutogatni
Eközben a kancellária betonbunkerébe bezárkózott Hitlert ugyanazok a gondok gyötörték mint Sztálint, csak éppen merőben más előjellel. Hitler ugyanis betegesen rettegett attól, hogy a szovjetek fogságába kerülhet. Az 56. életévét április 20-án betöltött náci diktátor, aki egészen az utolsó pillanatig képtelen volt megbarátkozni a bukás gondolatával, az utolsó napokra már csak halvány visszfénye volt egykori önmagának. A vezér utolsó születésnapján összegyűlő náci hatalmasságoknak is feltűnt, hogy Hitler úgy néz ki mint egy aggastyán, meggörnyedt, összetöpörödött és képtelen volt elleplezni bal kezének állandó remegését.
A Führer nemcsak testileg, hanem szellemileg is erősen leépült; hangulata a hisztérikus dühkitörések és a saját álomvilága szülte alaptalan optimizmus között ingadozott. Paranoiás gondolkodását jól jellemezte az a rögeszméje is, hogyha a szovjetek élve elfognák, akkor Sztálin a moszkvai állatkert egyik ketrecébe zárva mutogatná,
ha viszont a holtteste kerülne szovjet kézre, akkor pedig kitömve tennék közszemlére.
Az előző napok sorozatos és rosszabbnál rosszabb hírei közül valósággal letaglózta az az április 28-án befutott jelentés, ami egykori barátja és harcostársa, Benito Mussolini csúfos haláláról szólt. A Reuters tudósításáról, ami arról írt, hogy az olasz fasiszta diktátort és szeretőjét, Clara Petaccit a kommunista partizánok kivégezték, majd meggyalázott holttestüket Milánóban egy lámpavasra fejjel lefelé felhúzták, a kifejezetten Hitler számára készített nagy méretű "Führer betűkkel" kivonatot készítettek amit így szemüveg nélkül is el tudott olvasni.
A fennmaradt dokumentumon a "fejjel lefelé felakasztva" mondatrész ceruzás aláhúzása valószínűleg magától Hitlertől származhat. A Mussolini halálhíréről szóló hír csak még jobban megerősítette azt a szándékát, hogy miután végzett magával, a holttestét is el kell égetni. Ezért április 29-én arra utasította adjutánsát, Otto Günsche SS-Sturmbannführert, hogy haladéktalanul szerezzen be akár a föld alól is elegendő mennyiségű benzint, ami az adott körülmények között, amikor az oroszok már csak alig pár száz méterre voltak a bunkertől, több mint nehéz feladatnak bizonyult. Ezen a napon, április 29-én a Vörös Hadsereg 150. és 171. lövész hadosztálya végső rohamot indított a Sztálin által csak a "fasiszta fenevad odújaként" emlegetett Reichstag, illetve a birodalmi kancellária bevételére.
A Königsplatzon felállított szovjet nehéztüzérség 152 és 203 mm-es tarackjaiból pusztító pergőtűz zúdult a kormányzati negyed lángoló épületeire. A kancellária felé rohamozó szovjet alakulatokkal szemben a néhány nappal korábban a kormányzati negyed védelmével megbízott Wilhelm Mohnke SS-Brigadeführer (vezérőrnagy), a nyugati front veteránja vonultatta fel alig kétezer főre lecsökkent és erősen leharcolt ám de fanatikusan küzdő alakulatait.
Őrültekháza mélyen a föld alatt
A kancellária rommá lőtt épülete alatti "Führer-bunkerben" április 30-a, Hitler életének utolsó napja ugyanúgy kezdődött mint a többi; törzstisztek és küldöncök jöttek-mentek, kopogtak a távírógépek, és szabályos időközönként felvezették az őrséget is, ám a légkör tapinthatóan nagyon feszültté vált. A bunker betonfalai szabályos időközönként megremegtek a fent becsapódó szovjet tüzérségi lövedékek robbanásaitól. Hitler az utolsó napokban még kétségek és fel-fellobbanó remények között hánykolódott e komor betonszarkofág szürreálissá vált világában.
Miközben a Berlin védelmével megbízott Helmuth Weidling tábornok LVI. hadtestének megtépázott egységei egyre jobban visszaszorultak a városközpont romjai közé, az április 25-i helyzetértékelő megbeszélésen Hitler a realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyva mély meggyőződéssel a következőket mondta a tábornoknak: "Javulnia kell a helyzetnek. Délnyugatról Berlinbe érkezik Wenck tizenkettedik hadserege, és egyesülve a kilencedik hadsereggel, megsemmisítő csapást mér majd az ellenségre. Schörner csapatai dél felől jönnek. Ezek a hadműveletek majd a javunkra fordítják a helyzetet." A sokat tapasztalt veterán frontharcos, Weidling tábornok alig leplezett mély megdöbbenéssel hallgatta Hitler szónoklatát, hiszen jól tudta, hogy Wenck és Busse tábornok seregtestei a súlyos veszteségek miatt már csak papíron számítanak hadseregnek és amelyek talán néhány napig lelassíthatják, de meg nem állíthatják a sokszoros túlerőben lévő Vörös Hadsereg feltartózhatatlan előretörését.
Weidling őszintén megkönnyebbült, amikor végre elhagyhatta "ezt az őrültekházát."
Hitler számára azonban a legnagyobb megrázkódtatást egy szintén április 28-án érkezett, a Mussolini brutális kivégzéséről szóló jelentés után befutott hír okozta. A BBC és a Reuters szövetséges katonai forrásokra hivatkozva ugyanis azt röpítette világgá, hogy Heinrich Himmler, az SS legfőbb vezetője felajánlotta a nyugati fronton harcoló német erők fegyverletételét az angolszász szövetségesek előtt. Hitler először nem hitte el és vaklármának minősítette azt az elképzelhetetlen hírt, hogy az egyik legrégebbi harcostársa, a "der treue Heinrich", vagyis a "hűséges Henrich" ilyen égbekiáltó árulásra lenne képes.
Ám amikor Martin Bormann, a Führer jobbkeze és a pártkancellária vezetője megerősítette, hogy a hír igaz, a jelen lévő Traudl Junge, Hitler titkárnőjének visszaemlékezése szerint minden addigit meghaladó tomboló dühkitöréssel reagált: "Göring, az a morfinista disznó, mindig is korrupt volt, rajta nem csodálkozom! De Himmler! Pont Himmler!"- üvöltötte habzó szájjal magából kikelve. Pár perccel később újabb letaglózó hír érkezett, hogy Wenck tábornok 12. hadserege ahelyett, hogy Hitler utasítását teljesítve a berlini városközpont felé nyomulna, nyugatra, az angolszász szövetségesek vonalai felé halad. (Wencknek ekkor már csak az volt az egyetlen célja, hogy hadserege megmaradt részét és a velük tartó civileket átmentse az amerikaiakhoz a biztonságba, az Elba túloldalára. Ezért nem volt hajlandó teljesíteni Hitler "őrült" parancsát.)
Hitler e hírek súlya alatt teljesen összeomlott és végre belátta, hogy nincs tovább.
Ám a mozgalmas április 29-e még egy meglepetést tartogatott: Adolf Hitler feleségül vette azt a nőt, akit több mint egy évtizedig rejtegetett és aki a nyilvánosság számára teljesen láthatatlanul, mellőzötten élt a nagy ember árnyékában. Ez volt a jutalma, hogy végig kitartott Hitler mellett, ám ezt a házassági szerződést a közös halállal kellett megpecsételnie. Ekkorra a náci főemberek közül már csak a hozzá fanatikusan hű Joseph Goebbels propagandaminiszter, a "Herr Doktor", valamint Martin Bormann pártigazgató maradtak Hitler mellett. Az agilis Goebbels nem ismert lehetetlent és a bunkerbe hozatta Walter Wagner anyakönyvvezetőt. A felelősség súlyától megszeppent hivatalnok előtt Hitler és Eva Barun örök hűséget fogadtak egymásnak, ami a földi létükben már kevesebb volt mint egy nap. Ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor Hitler a nyilvánosság előtt szájon csókolta a nőt.
Hitler minden rangjuktól megfosztotta az "árulókat"
A rövid esküvői szertartás után Hitler visszavonult a dolgozószobájába ahol a titkárnőjének, Traudl Jungénak lediktálta a politikai végrendeletét. Korábbi politikai végakaratát megváltoztatva addigi helyettese, az "áruló" Göring helyett Karl Dönitz tengernagyot, a német haditengerészet, a Kriegsmarine főparancsnokát nevezte ki államfőnek, míg Martin Bormannt "a leghűségesebb elvtársamat" pedig kancelláriaminiszterré tette.
A kegyvesztetté vált és ezért minden rangjától megfosztott "hűséges Heinrich" helyett a fanatikus náci Karl Hanke körzetvezetőt nevezte ki az SS legfőbb birodalmi vezetőjének, Goebbelset pedig kancellárnak. A bunkerben lezajlott szerény esti esküvői ünnepségnek a mélybe leszűrődő egyre erősebb ágyúzás tompa és fenyegető dübörgése vetett véget. Április 30-án miközben a Potsdamerplatz és a Wilhelmstresse irányából szovjet rohamcsoportok nyomultak T-34-es és Sztálin nehézharckocsik kíséretében a kancellária romjai felé, a mélyben lezajlott az utolsó helyzetértékelő megbeszélés. Hitler az előző napokhoz képest szokatlanul nyugodtan viselkedett. Hans Krebs tábornok, vezérkari főnök, valamint Burgdorf tábornok az asztalra kiterített térkép fölé hajolva megállapították, hogy a szovjet egységek körülbelül 400 méterre lehetnek a kancelláriától.
Téglaportól szennyezett és füsttől kormos egyenruhában futott be a tanácskozásra Mohnke vezérőrnagy, aki jelentette, hogy legfeljebb még egy, de maximum két napig tudnak kitartani. A délelőtt 11 órakor a közeli benderblocki harcálláspontjáról a bunkerbe érkező Weidling tábornok azonban jóval pesszimistább volt, mint Mohnke Brigadeführer. A tábornok kertelés nélkül közölte Hitlerrel, hogy csapatai kifogytak a lőszerből és legkésőbb este hatig mindenfajta ellenállás össze fog omlani. A tanácskozás után Günsche jelentkezett a Führernél és jelentette, hogy Erich Kempka, Hitler személyi sofőrjének segítségével sikerült 180 liter benzint összegyűjteniük.
Elhamvad a náci rendszer halotti máglyája
Hitler az utolsó ebédjét két titkárnője, Traudl Junge és Gerda Christian, valamint osztrák dietetikusa, Constanze Manzialy társaságában költötte el. A társaságból hiányzott Eva Braun, akinek a várható események miatt elment az étvágya. Az ebéd után Hitler csatlakozott a feleségéhez, Günsche pedig összehívta a bunkerben maradt belső kört. A fekete szalonnadrágot, szürke zubbonyt, fehér inget és fekete nyakkendőt viselő Hitler egyesével búcsúzott el Goebbelstől, Bormanntól, a két titkárnőjétől, valamint Krebs és Burgdorf táboornokoktól.
Üres tekintettel valamennyiükkel erőtlenül kezet fogott, majd feleségével együtt visszavonult a szobájukba, meghagyva Günschének, hogy senkit se engedjen be hozzájuk.
A feszült várakozás csendjét csak a bunker felső szintjéről beszűrődő részeg mulatozás groteszk zaja zavarta meg.
Ezekben a drámai pillanatokban toppant be a zavart elméjű Magda Goebbels, aki hangosan sikoltozva azt követelte Günschétől, hogy engedje be Hitlerhez. A nő erőszakos viselkedésétől megzavarodott szárnysegéd engedve a nyomásnak, bekopogtatott. Amikor Hitler résnyire kinyitotta az ajtót, Magda Goebbels áttörte magát és Hitler lábai elé borulva hangosan zokogva kérlelte, hogy gondolja meg magát.
Végül Günsche és egy szolgálatos SS-katona vonszolta el Hitler szobájától a zavartan viselkedő nőt.
A nagy zűrzavarban alig hallotta meg valaki a szobából kiszűrődő dörrenést.
Heinz Linge volt az első, aki benyitott. Hitler a heverőről félig lecsúszva hevert a padlón egy nagy vértócsában, Eva Braun pedig a ciántól elkékült ráncos ajkakkal feküdt a férje mellett. Hitler és felesége holttestét egy tábori szürke Wehrmacht plédbe csavarva vitték fel a keskeny betonlépcsőn a kancellária bombatölcsérektől szaggatott kertjébe. Miután a holltesteket a bejárat közelében egy frissen kirobbant bombatölcsérbe helyezték el, Günsche jeladására két szolgálatos katona az előre előkészített marmonkannákban lévő benzint a pokrócba csomagolt holttestekre öntötte.
Günsche Sturmbannführer ezután meggyújtott egy rongyot, és a bombatölcsérbe hajította. A felcsapó lángok fényében a bizarr temetési szertartás résztvevői, Goebbels, Krebs és Burgdorf, valamint az SS-katonák ösztönösen vigyázzba vágták magukat és náci karlendítéssel búcsúztak a Harmadik Birodalom vezérétől. A kihunyó lángok rőt parázslásában maga az ezer évesre meghirdetett náci rendszer hamvadt el mindörökre.
