Tényleg jól megy a dolga Juhász János sárbogárdi polgármesternek (MSZP), városának baloldali többségű képviselő-testülete minap úgy döntött, megemeli a településvezető illetményét. Ennek értelmében Juhász pallér ezentúl költségtérítéssel együtt 536 ezer pengő magyar forintot vihet haza havonta. Ezenkívül a szocialista frakció 858 ezer forint jutalmat is megszavazott a városvezetőnek, aki állítólag éjt nappallá téve egyfolytában a régió érdekeit képviseli, emiatt aludni sem igen szokott (legfeljebb éjszaka).
Hogy magának a városnak, Sárbogárdnak mi a tapasztalata Juhász vezér munkásságáról, arra nézve már megoszlanak a vélemények. Míg a baloldali elvtársak önfeledten örvendeznek a Juhász dinasztia pénzügyi gyarapodásának, a másik oldal különvéleményre helyezkedett. (Itt eltekintenék szó szerinti idézetektől, kicsit fésületlenek, meg aztán ezeken a hasábokon nem szoktunk szülőket emlegetni…)
Idebiggyesztenék viszont néhány információt a szóban forgó Sárbogárdról, talán ezzel teljesebb a kép. Mind a városról, mind címszereplő Juhász Jánosról. A településen tizenöt százalékos a munkanélküliség, pillanatnyilag két család (az egyik tízgyerekes) kitelepítése van folyamatban, most éppen arra várnak, hátha rokonaik befogadják őket. A munkanélküliség következtében se szeri, se száma a százezer forintos kifizetetlen számláknak. Látva mindezt, a város ellenzéki képviselői lemondtak tiszteletdíjukról, s felajánlották azt a testület szocialista bizottságának a szegények megsegítésére. A baloldal nem. Föltehetően nem értek rá, éppen Juhász kolléga szociális megsegítésén fáradoztak. Szocialista módon.
Jelek szerint ez sikerült. Így aztán a Juhásznak, mint fentebb említettem, jól megy dolga…
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!